A lelki egészség, kötődés és szoptatás jelentősége az örökbefogadott gyerek és az anya számára

Mental health, attachment and breastfeeding: implications for adopted children and their mothers
Karleen D. Gribble
International Breastfeeding Journal 2006, 1:5

ABSZTRAKT

Az örökbefogadott gyermekek szoptatásáról korábban úgy beszéltek, mint olyan valamiről, ami kedves dolog, de nincs szignifikáns előnye. Az alábbi cikk áttekinti azokat a pszichológiai és viselkedéses kutatási bizonyítékokat, amelyek alátámasztják, hogy a szoptatás jelentős szerepet játszhat az anya és gyermek közötti kötődési kapcsolat kialakulásában. Ahogy az idézett esettanulmányok illusztrálják, örökbefogadás esetén, különösen ha a gyermek korábban elhanyagolást vagy bántalmazást élt át, a szoptatás hatása jelentékeny lehet. A szoptatás azáltal segítheti a kötődés kialakulását, hogy biztosítja a rendszeres, intim interakciót az anya és a gyerek között, a szoptatás nyugtató, ellazító és fájdalomcsillapító hatását a gyerekre, és a stresszoldó és anyai érzékenységet fokozó hatást a anyára nézvést. A szoptatás azon hatásai, amelyeket örökbefogadott gyerekek esetén lehet tapasztalni, minden szoptatós helyzetre alkalmazhatóak, de különösen relevánsak lehetnek más veszélyeztetett diádok esetén, pl. azokban a családokban, ahol intergenerációs kapcsolati trauma van jelen; ez még további vizsgálódást érdemel.

HÁTTÉR

Az egész világon elismerik a szoptatás által képviselt értéket a csecsemők és kisgyerekek normális növekedésében és fejlődésében (1). Azt is egyre többen felismerik és elismerik, hogy örökbefogadó anyák is képesek lehetnek szoptatni a gyermekeiket, és hogy az egészségügyi személyzetnek támogatnia kell ezirányú döntésüket (2). Mindazonáltal sem a szakértők, sem a laikus irodalom nem teljesen egyértelműek azon a téren, hogy pontosan miért is jó a szoptatás az örökbefogadott gyermekek és anyáik számára. Az örökbefogadó mamák képességét arra, hogy sikeresen relaktáljanak vagy beindítsák a tejtermelésüket, rendszeresen megkérdőjelezik az irodalomban (3-5) annak ellenére, hogy bizonyítékok vannak rá, hogy a legtöbb örökbefogadó anya fiziológiailag képes jelentős mennyiségű tejet termelni a gyermeke számára (6). Ezen túl az örökbefogadó szoptatás előnyeit taglaló részekből egységesen hiányzik annak részletezése, hogy hogyan is segíti a szoptatás a gyermeket vagy az anyát (3-5, 7). Így az a benyomás maradhat az egészségügyi dolgozóban és a leendő örökbefogadó szülőben, hogy az örökbefogadott gyerek szoptatása jó dolog, de igazából nincsen lényeges előnye.

Ezt a helyzetet kíséreli megjavítani az alábbi cikk, amikor bizonyítékokat sorakoztat föl arra nézvést, hogy a szoptatás meghatározó szerepet játszhat az anya-gyerek kapcsolat elősegítésében örökbefogadás esetén. Ezek a bizonyítékok magukba foglalják a szoptatásnak, mint fizikai aktusnak a gyermekre és az anyára gyakorolt hatásait, azt, hogy hogyan kezdeményezhető a szoptatás örökbefogadás esetén, és a szoptatásnak az örökbefogadott gyermekekre gyakorolt potenciális hatását. Négy örökbefogadott szoptatott gyerekről készült esettanulmányt is bemutat.

A szoptatás non-nutritív aspektusai

Az anyatejnek a kisbabák növekedésére és fejlődésére gyakorolt pozitív hatását széles körben elfogadják (8). Mindazonáltal a szoptatás több, mint egyszerűen tápanyagok biztosítása, magának a mellen való szopásnak is van hatása az anyára és a gyermekre. A szoptatás a kisbabákat megnyugtatja, fájdalmukat csillapítja, amit bizonyít a csökkent szívritmus, csökkent anyagcsere és a fájdalomészlelés csökkent képessége szopás közben (9-11). Ennek a nyugtató és analgetikus hatásnak több oka is van.

Először is a mell szopása stimulálja a baba orofaringeális taktilis és mechanoreceptorait, és a figyelem fókuszát a szájra irányítja (12,13), csökkentve ezzel a külső behatásokat.
Másodszor a szopás és a tej zsírtartalmának a belekből történő felszívódása kolecisztokinin felszabadulásával jár (14,15), ami a vágusz érzőrostjain keresztül ellazító és fájdalomcsillapító hatást fejt ki (16).
Harmadszor a tej édes ízének hatására opioidok szabadulnak föl a kisbaba a középagyában, amik a fájdalomészlelést csökkentő receptorokra hatnak (10,17-19).
Negyedszer a szopás során az anyával megvalósuló bőrkontaktus stabilizálja a vércukorszintet(20), a testhőmérsékletet és a légzési ritmust (20-22), és segíti a neurobehaviorális self-regulációt (23), csökkenti a stresszhormonok szintjét (24) és a vérnyomást (25).
Végül a szopás képviselte intim társas interakció hatására az oxitocin nevű anti-stressz hormon szabadul föl (26-27). Ezek az ellazító és analgetikus folymatok szinergisztikusan hatnak (28-29), és míg a kutatások mindezidáig az újszülöttkorra fókuszáltak, az anyák azt tapasztalják, hogy a szoptatás nyugtató, fájdalomcsillapító és ellazító hatása a szoptatási időszak teljes idejében megmarad (30).

A szoptatás az anyára is hatással van. Az anyák élettani működését és viselkedését a szoptatás alatt felszabaduló oxitocin, prolaktin és kolecisztokinin befolyásolja.

Az oxitocin a hypothalamusból szabadul föl a bőrkontaktus és a szopás hatására (31,32). A szoptatás alatti oxitocinfelszabadulás hatására lövell ki a tej a mell myoepitheliális sejtjeinek közreműködésével, és ezáltal lehetővé válik, hogy a kisbaba tejhez jusson (32); hat az anya központi idegrendszerére is fiziológiai és viselkedéses változásokat idézve elő (31-33). Az oxitocinról tudjuk, hogy egyes emlősöknél az anyai viselkedés megjelenésében alapvető szerepet játszik (34,35), és bár a kutatások még ritkásak ezen a téren, van rá bizonyíték, hogy emberben is van szerepe az anyai szeretet fejlődésében (36). Az oxitocinnak hatékony anti-stressz hatása is van az anyákra nézve (32,33).

A prolaktin az agyalapi mirigyből szabadul föl mellbimbóingerlés hatására, mint például ami a szoptatásnál megvalósul (37). A prolaktin a tejtermelésben játszik szerepet (37), és feltételezik, hogy a központi idegrendszerre is hatva elősegíti az anyai viselkedést (33). Állatkísérletekben fájdalomcsillapító és stresszválaszt csökkentő hatása is volt (33,38), és nagy valószínűséggel emberben is hasonlóan működik (33).

A kolecisztokinin a kisbabákban szabadul föl a szopás hatására, de a szoptatás alatt az anya bélrendszerében is termelődik (14). A kolecisztokininről feltételezik, hogy elősegíti az anyai viselkedést (39), és – akárcsak a kisbabákra – az anyákra is ellazító és fájdalomcsillapító hatással van (40). Az oxitocin, a prolaktin és a kolecisztokinin szinergisztikusan hatnak az anyákban (33,40).

Bizonyítékok vannak rá, hogy a szoptatás hormonális és egyéb hatásai befolyásolják az anya fiziológiáját és viselkedését. A szoptató anyák vérnyomása alacsonyabb, és kevésbé reagálnak az emocionális és fizikai stresszre, mint a nemszoptató anyák (32,41-44), illetve „relaxációs válasz” mutatható ki az agyukban szoptatás közben (45). A kevésbé stresszes anyák jobban tudnak a kisbabáikra reagálni (46,47), vagyis nem meglepőek azok a kutatási eredmények, melyek szerint a szoptató anyák szociálisan interaktívabbak a babáikkal (48), nagyobb a válaszkészségük és gondoskodóbbak, mint a nemszoptató anyák (49,50).

A szoptató anyáknak a kisbabáik felé mutatott megnövekedett válaszkészsége lehet a fentebb leírt hormonális hatások eredménye, de a szoptatással együttjáró szoros testkontaktussal is kapcsolatba hozható. A szoptatás az anya és a gyerek közti gyakori és szoros testközelséggel jár (51,52), és egyes kutatók azt találták, hogy a szoptató anyák jobban keresik a gyermekeik közelségét (53,54). A szoptatás az anya és a gyerek közötti bőr-bőrkontaktussal jár, ami egyaránt fokozza az anya vágyát arra, hogy a kisbabájával legyen (55,56), és az érzékenységét is a baba iránt (57,58). A kutatások szerint minél többet vannak együtt anya és kisbaba, annál inkább mutat az anya válaszkész gondoskodást (59), és annál biztosabban kötődik a gyermek (60). Amint alább tárgyalni fogjuk, a kötődési biztonság kialakulása nagy értéket képvisel a gyerekek életében (61,62).

Örökbefogadókhoz helyezett gyerekek élményei

Ahhoz, hogy megértsük, milyen hatása lehet a szoptatásnak az örökbefogadott gyerekekre, meg kell vizsgálnunk az örökbeadott gyerekek élményeit. Az örökbefogadott gyerekek mind átélték a vérszerinti anyjuk elvesztését. Sokan intézményekbe vagy kórházba kerültek, átélhettek bántalmazást vagy elhanyagolást, vagy többszörös gondozóváltást. Ezek az élmények mind befolyásolhatják azt, hogy a gyermek mennyire lesz képes bízni az örökbefogadó anyában és mennyire tud majd egészéges kapcsolatot kialakítani vele. Ez a cikk az anya és a gyerek közötti kapcsolat fejlődésével foglakozik, mert leggyakrabban az anya az elsődleges gondozó, és mert a szoptatás anyai szerepkör.

Az örökbeadással együttjáró veszteségek
Az örökbeadás egyetemlegesen veszteségélménnyel jár. A kisbabák megszületéskor felismerik anyjukat. Az anya alhasára helyezett egészséges újszülött megszületés után felkúszik a mellhez, amit annak ismerős illata után talál meg (63), ráharap a mellre és szopni kezd (64,65). Az újszülöttek az anyjukkal együtt szeretnek maradni, és ha megszűnik a bőrkontaktus, az újraegyesülésre való felhívásként specifikus szeparációs vészhívást/vészsírást hallatnak (66). Az anyától való szeparáció stresszállapotot okoz a kisbabákban (25,66-69), és minden örökbeadott gyerek átélte a szülőanyja elvesztését. Egyes szakemberek úgy gondolják, hogy ez a veszteség még akkor is meggátolja a későbbi kapcsolatok fejlődését, ha a szülőanya helyébe gyorsan belép egy másik gondozó (70). Mindazonáltal azon örökbefogadott babák, akiknek a gondozója rögtön elfoglalja a szülőanya helyét, nincsenek kitéve a kapcsolati zavarok olyan veszélyének, mint az elhúzódó kapcsolati traumának kitett gyerekek.

Egyes gyerekeknél nincs sima átmenet a szülőanyjuk szerető gondoskodásából az örökbefogadó szülők szerető gondoskodásába: ezek azok a gyerekek, akik a legveszélyeztetettebbeka kapcsolati nehézségek szempontjából, és ők profitálhatnak a legtöbbet a szoptatásból. Bár természetesen az újszülöttként örökbefogadott kisbabák esetében is lehet segíteni a szoptatás elindításában, a cikk további része a legsérülékenyebb gyerekek eseteire fókuszál: azokra, akiket intézetekből vagy nevelőszülőktől fogadtak örökbe.

Intézeti nevelés vagy kórházi kezelés utáni örökbefogadás
Az országok közti örökbefogadással szülőkhöz kerülő gyerekek száma évről évre növekszik, csak az USA-ban 2004-ben 20 000 ilyen gyerek volt (71). A különböző országokban folytatott gyakorlatról való tudásunk alapján azt állíthatjuk, hogy ezen gyerekek nagy része bizonyára intézetben nevelkedett az örökbefogadás előtt (72). Bár az intézetek felszereltsége nagy változatosságot mutathat az általuk nyújtott gondozás minősége szempontjából, de gyakran nincs fűtés, klíma, elegendő hely, játék, táplálék, és elég korlátozott és beszabályozott környezetet tudnak csak biztosítani (72-75). Gyakran sok gyerek jut egy gondozóra, ami lehetetlenné teszi az egyéni odafigyelést (74,76), és általában több különböző személy gondozza a gyerekeket (72). A fizikai és emocionális depriváció rengeteg problémához vezethet, beleértve a testi és fejlődésbeli elmaradást, nyelvi és szenzoros integrációs kérdéseket (74,77-79). Mindazonáltal a legsúlyosabb depriváció, ami ezeket a gyerekeket éri, az az állandó és érzékeny gondozó hiánya, akiben a gyerekek bízhatnának, és akivel egészséges kötődést alakíthatnának ki. Ez a hiány olyan kapcsolati traumát okoz, ami hátráltatja az agy fejlődését (80,81), csökkenti a stressztűrő képességet (81), és megnehezíti a gyerekek számára, hogy szoros és bizalommal teli kapcsolatokat alakítsanak ki (82).

Az örökbefogadott gyerekek egy része jelentékeny időt töltött kórházban koraszülöttség, betegség vagy fogyatékosság miatt. A rövid távú, szülővel együtt töltött kórházi kezelés valószínűleg nem ártalmas (83), de a hosszú távú kórházi kezelésnek elnyújtott negatív hatása lehet a gyerekekre (84-87). A hosszútávú kórházi kezelés után örökbefogadott gyerekek gyakran a csecsemő- vagy kisgyermekkor kritikus hónapjait töltötték szülői vagy gondozói gondoskodás nélkül (87), és míg a kórházban ellátták a fizikai és egészségügyi szükségleteiket, nem tudtak gondoskodni róluk érzelmileg (87,88). Ilyen körülmények között a hosszú időn át tartó kórházi kezelés olyan intézményes nevelési forma, amelyben a gyerekek intézményi elhanyagolást élnek át.

Nevelőszülőktől örökbefogadott gyerekek
Minden fejlett országban vannak olyan gyerekek, akikről a szüleik nem tudnak gondoskodni, és ezért nevelőszülőkhöz kerülnek (89-92). Az ilyen gyerekek anamnézisében gyakran szerepel bántalmazás és elhanyagolás (93-96), és sokan több nevelőszülőt is megjárnak (97). A kapcsolati kudarcok miatt a nevelőszülőktől örökbefogadott gyerekeknek gyakrabban vannak nehézségeik egészséges kapcsolatok kialakításának terén (98-100).

Hogyan hat a kapcsolati trauma a későbbi kapcsolatok kialakítására?

A kötődő kapcsolatok fontossága
A bántalmazás vagy elhanyagolás negatívan befolyásolja a kisgyerek képességét arra, hogy megbízzon az örökbefogadó szüleiben és kapcsolatot alakítson ki velük. Az ilyen gyerekeknek a kötődés terén nehézségei lesznek. A kötődés egy szoros érzelmi kötelék, kölcsönös kapcsolat, ami kiállja az idő próbáját is (101). Ideális esetben a gyerek biztos kötődést alakít ki az elsődleges gondozóval azon kölcsönös interakciók alapján, amelyek során a gondozó a megfelelő módon ismétlődően kielégíti a gyerek szükségleteit, ami a szorongás/diszkomfortérzés csökkenését és a megnyugvás és megkönnyebbülés érzését eredményezi (102). Ez a szükségletekre válaszul adott ismétlődő kielégülés a kötődési ciklus (103). Az elsődleges kötődési kapcsolat az az alap, amiből kiindulva a gyerek felfedezi önmagát, másokat és a világot, vagyis a kötődés minősége befolyásolja az emocionális, szociális és testi fejlődést (104).
Azok a gyerekek, akiknek konzisztens, válaszkész gondozásban volt részük, a kapcsolatok pozitív belső működési modelljét és magas önbecsülést építenek ki magukban, amelyek a sikeres jövőbeni kapcsolatok építőkövei (103, 105,106).  Ezen gyerekek számára a világ egy biztonságos hely, és mivel biztosak benne, hogy a segítség, támogatás és védelem rendelkezésükre áll, ha szükségük lenne rá, jobban küzdenek meg a konfrontatív helyzetekkel (105).

Az intézményi nevelésbe került, hospitalizálódott, gondozók által elhanyagolt vagy bántalmazott, illetve több gondozóváltást átélt gyerekek gyakran csak töredékesen vagy csökkent mértékben élhették át a kötődési ciklust. Az intézetekben, ahol túl sok gyerek jut egy gondozóra, nem tudják kielégíteni a gyerekek egyéni igényeit, ezért csak ritkán és inkonzisztensen megy végbe a kötődési ciklus (87). Ez nem egy egyszeri stresszforrás, hanem ismételt, elnyújtott és krónikus traumatizáló stresszt eredményez (107). Az intézményben gondozott gyerekeknél az is probléma, hogy több gondozójuk is van (82, 108), mert a gyerekek csak kisszámú gondozó felnőttel tudnak kapcsolatot létesíteni (109). Ugyanígy a hosszú ideig kórházban ápolt gyerekeknek nincs részük egyéni gondozásban, vagy nincs elsődleges gondozójuk (82). Ezen gyerekek egy része ráadásul krónikus, csillapítatlan fájdalmak között él, ami lehetetlenné teszi a kötődési ciklus végbemenését, mert a stresszforrás nem szüntethető meg (110). Emiatt ők még inkább ki vannak téve annak a veszélynek, hogy nem lesznek képesek megbízni a gondozójukban (111).

Az elhanyagolt gyerekeknél ugyanígy nem vagy csak időnként megy végbe a kötődési ciklus, ami megakadályozza, hogy bízzanak a gondozójukban, és biztos kötődést alakítsanak ki vele (112). Az elsődleges gondozójuk által bántalmazott gyerekeknél a kötődési ciklust félbeszakítja a bántalmazás, és következményesen a gondozóval való közelség inkább félelmet, mintsem biztonság- vagy komfortérzetet vált ki (82,112). A drogfüggőként született kisbabák prenatális bántalmazást éltek át (111), aminek eredménye neurológiai károsodás, ingerlékenység, fájdalom, és az érintés iránti túlérzékenység lehet (113), ami szintén megnehezíti a kötődési ciklus végigvitelét. A nevelőszülőkhöz helyezett gyerekek által átélt többszörös családváltás is megakadályozza a biztos kötődés kialakulását, mert a gyereknek nincs egy stabil gondozója. Minél többször változik a gondozó és a hely, annál nehezebb elhinniük a gyerekeknek, hogy nem fogják őket megint cserbenhagyni (114).

A gyerek örökbefogadás előtti élményei meg fogják határozni az anya-gyerek kapcsolat fejlődését az örökbefogadás után, mert a korábbi kapcsolatok hatnak a gyereknek a kapcsolatok működéséről kialakított belső modelljére. Azok a gyerekek, akiknek a gondozója elhanyagoló (beleértve az intézményi elhanyagolást is), vagy bántalmazó (beleértve a többszörös kihelyezést is) volt, kapcsolati traumát éltek át, és nagy valószínűséggel negatív belső kapcsolati modelljük és alacsony önértékelésük van, és a világot kiszámíthatatlan és ellenséges helynek látják (103,105,106).
A kapcsolati traumákat átélt gyerekeknek az egész életre kiható nehézségeik lehetnek az empátia, a másokkal szembeni bizalom és az intim kapcsolatok kialakítása terén
(81,115), mert a belső kapcsolati modelljük azt mondja nekik: “Ne törődj túlzottan senkivel sem. Bármi áron el kell kerülnöd, hogy még egyszer összetörjék a szívedet!”(116 124.o.)

Hogyan jelenik meg a kapcsolati trauma a gyerekek viselkedésében?
A korábban bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket örökbefogadó szülőknél a szülő-gyerek kapcsolat kialakításában és a gyógyulás felé vezető úton komoly gát lehet a gyerek szükséglete arra, hogy megvédje magát a további sérülésektől. Ez az énvédelmi szükséglet különböző viselkedéses stratégiákban nyilvánulhat meg, amelyek a gyerek korábbi élményeire adott adaptív válaszok (72, 82, 100). Ide tartozik: a válogatás nélküli ragaszkodás, a fizikai érintkezés vagy a szemkontaktus elutasítása, a kapcsolat irányítására való törekvés, koraérett függetlenség és a gondoskodás elutasítása.

Az intézetben nevelkedő vagy több helyre is kihelyezett gyerekek gyakran válogatás nélkül mindenki felé ragaszkodó magatartást tanúsítanak, és keresik a fizikai érintkezést a vadidegenekkel (74, 95, 117). Az intézetből kikerült gyerekeknél az a tapasztalat állhat e magatartás mögött, hogy aktívan kell keresni a kevéske felnőtt figyelmet, ami a rendelkezésre állhat (74, 118); a gondozójukat elvesztett gyerekeknél pedig lehet, hogy a jövőbeni veszteség anticipálása miatt egy alternatív gondozó keresése. A válogatás nélküli ragaszkodás problémás, mert gyakran azon az áron történik, hogy a szülőkkel viszont kevesebb az interakció (103).
Nem ritka, hogy a gyerekek nem veszik föl a szülőkkel a szemkontaktust, kerülik a testi érintkezést, megmerevednek, ha felveszik őket (103). Azok a gyerekek, akiknek nagyon kevés érintésben volt részük, vagy fizikai bántalmazást éltek át, és különösen szükségük lenne a gondoskodó érintésre, kerülik a kontaktust (98, 103).

A gyerekek törekedhetnek arra is, hogy ők kontrollálják a szüleikkel, különösen az anyával való kapcsolatot (100, 103, 109): visszautasíthatják a szeretetet, amikor az anya kezdeményezi azt, de máskor meg a saját feltételeik szerint követelhetik meg azt (103). Ezen gyerekek számára a kontroll megtartása a biztonságérzetüket fokozza, mert minden kétséget kizáróan azt tanulták meg, hogy nem számíthatnak másokra abban, hogy vigyázzanak rájuk (100). Ugyanígy, a gyerekek általában korukhoz képest túlságosan önállóak és fegyelmezettek, és nem keresnek segítséget vagy vigasztalást a szülőknél (82,109,119). Ha valami bajuk van, elfojtják ennek külsődleges megnyilvánulásait(120), mert nem várják, hogy valaki is válaszolna a sírásukra, vagy nem akarják kockáztatni a visszautasítást (109). Pl. egészen kisgyerekek is, ha felébrednek, csöndben fekszenek az ágyukban (akár órákon át), és várják, hogy valaki odamenjen hozzájuk (78,121). Önnyugtató viselkedésformákat is találhatunk náluk, mint az ujjszopás, a ringatózás, a fej ütögetése és a maszturbálás (103,118). Az önnyugtató viselkedésformák a normál populációban is megtalálhatók, de az elhanyagolást vagy bántalmazást átélt gyerekeknél gyakoribbak (118), és ők inkább ezeket preferálják a gondozó által nyújtott vigasztalás helyett. Vannak gyerekek, akik agresszíven kerülik a közelséget a mamájukkal, és aktívan visszautasítják őt (109,111), mintha azt szeretnék, hogy ne kedvelje őket a mamájuk (103). Vagyis a gyerekeknek múltban átélt fájdalmas kapcsolati élményeik azt eredményezik, hogy arra törekednek, hogy az örökbefogadó anya által nyújtott gondoskodást visszautasítsák (98).
Más viselkedéses jellegzetességek is tapasztalhatók a kapcsolati traumát átélt gyerekeknél: mint pl. a túlságos csüngés (109), a környezet kontrollálásának igénye (103) és az alvászavarok (122), de ezek kevésbé jelentenek gondot abból a szempontből, hogy nem képeznek közvetlen akadályt az anya és a gyerek bizalmi kapcsolatának kiépülésében, így az alábbiakban ezeket nem tárgyalja a cikk.

Fontos felismernünk, hogy a kihelyezés az örökbefogadó családhoz nagyon stresszteli esemény a gyerekek számára. A gyerekek kötődnek a gondozójukhoz, még akkor is, ha az elhanyagolta vagy bántalmazta őket, tehát bármilyen gondozó elvesztése mindenképp stresszt okoz (123). A frissen örökbefogadott gyerekek nemcsak, hogy elvesztették a korábbi gondozójukat, és az ismerős környezetet, de ráadásul új gondozót kaptak, és új környezetbe kerültek, amelyben meg kell tanulniuk élni. A bántalmazást vagy elhanyagolást átélt gyerekek számára különösen nehéz lehet megküzdeni ezzel a stresszel, mert nemcsak, hogy a szabályozó rendszerük nem működik jól, és stressz esetén dezorganizálódik(107), ráadásul még nem is kötődnek az új gondozóhoz, amely kötődés segíthetne nekik a helyzetben(98).

Az olyan kisgyerek számára, aki nem tudott egészséges kötődést kialakítani csecsemőkorában, vagy akinek a kötődése zavart szenvedett, a gyógyulás és a növekedés szempontjából létfontosságú, hogy kötődést alakíthasson ki (124). De a bizalom és az anyával való biztos kötődésen alapuló kapcsolat kiépítése nagy kihívás lehet frissen örökbefogadott, korábban kapcsolati traumákat átélt gyerekek esetében. Mindazonáltal az örökbefogadó szülők motiváltak szoktak lenni abban, hogy segítsék gyermekeiket a károsodások visszafordításában, hogy a felnőttkori életük boldog legyen (100). Ez a remény megalapozott lehet, mert van rá bizonyíték, hogy a korai károsodások leküzdhetők (74,76,125), és még a gyerek stresszfiziológiája is megváltoztatható megfelelő szülői gondoskodással (126). Ebben a kontextusban a szoptatás egy olyan szülői eszköz, ami segíthet az anya-gyerek kapcsolat építésében.

A szoptatás kezdeményezése az örökbefogadó anya részéről

Nem várható el, hogy egy kapcsolati traumákat átélt gyerek rögtön a családhoz kerülés után képes legyen vagy akarjon szopni. Az örökbefogadott gyerekeiket szoptató anyák arról számoltak be, hogy a bizalom és kötődés kialakítása, és a szoptatás fokozatos bevitele a kapcsolatba teszi lehetővé a szoptatós kapcsolat kialakítását.

A szerző egy jelenleg is folyó, az örökbefogadói szoptatást vizsgáló kutatása során olyan örökbefogadó anyáknak a szoptatás kezdeményezésével kapcsolatos tapasztalatait vizsgálja, akik nem-újszülöttkorú gyermekeket fogadtak örökbe. A tanulmányban résztvevők közül sok gyerek élt át bántalmazást vagy elhanyagolást. Mindezidáig az eredmények azt mutatják, hogy a legtöbb gyerek esetében az anya és a gyerek közti bizalom és kötődés kiépítésébe fektetett idő a szoptatás felé vezető folyamatnak szükséges része. Van egy bizonyos szintje a bizalomnak és a kötődésnek, ami után a gyerekek egyáltalán fontolóra tudják venni a szopizást. Ezen körülmények között segíthet, ha úgy képzeljük el az örökbefogadói szoptatás elkezdését, mint egy “negatív elválasztást”, egy fokozatos folyamatot, aminek a során az anya segíti a gyermeket, hogy kényelmesen érezze magát a közelséggel, és így a szoptatással kapcsolatban.

Tehát az örökbefogadott gyereküket szoptatni kívánó anyáknak az tanácsolható, hogy bizalmat és kötődést segítő gondozói stratégiákkal éljenek. Ezek közé tartozik (többek között) a bőrkontaktus maximalizálása, a hordozás, a masszázs, az együttalvás, az együttfürdés, a kézből etetés és a válaszkész gondoskodás (127). Fontos, hogy a gyerek irányíthassa a testi kontaktus alakulását (98), de míg lényeges, hogy tiszteletben tartsák a gyermek távolságtartását a fizikai kontaktust illetően, az is szükséges, hogy következetesen és kitartóan próbálkozzanak a gyengéd kapcsolatfelvétellel. Kitartással sokszor azok a gyerekek is meggyőzhetők róla, hogy a közelség kívánatos dolog, akik először ellökik maguktól a szülőket (125).

Míg kezdetben a gyerekek pl. nem akarhatnak ölben lenni, vagy megmerevedhetnek, ha fölveszik őket, nem akarhatják fölvenni a szemkontaktust, vagy nem akarhatnak együtt aludni, az anya gyengéd kitartása leküzdheti az elutasítást, és ezzel újabb lépéssel kerülhetnek közelebb a szoptatáshoz szükséges komfortérzethez és bizalomhoz.
Ugyanígy, ha egy kisgyerek elsőre nem akar szopni (mint az pl. Riordan könyvéban olvasható (5)), az nem jelenti azt, hogy a szoptatás nemkívánatos, nem megfelelő vagy lehetetlen, csupán a kihelyezésre adott normális és elvárható reakció, ami a kapcsolati fejlődés kiindulópontjaként tekinthető.

A kötődést és bizalmat elősegítő tevékenységeken túl az is segíthet, ha az anya lehetővé teszi, hogy a gyerek más gyerekeket lásson szopni, és gyakorta felkínálja a mellét szopásra (128). Elég gyakori, hogy a gyerekek olyan úton közelednek a szoptatás felé, amikor a mell teljes elutasításával kezdik, de aztán hajlandók megnyalogatni a mama mellét, amikor felkínáljék nekik, aztán nagyon rövid ideig cumiznak rajta, és végül teljesen szopnak. A szoptatás felé irányuló folyamat gyakran inkonzisztens, lehetnek előrehaladások és visszaesések, mielőtt a gyerek elkötelezi magát a teljes szopizás mellett. Az anyák arról számoltak be, hogy ezen átmeneti időszak alatt a gyerekük előrehaladása és visszaesése jó mutatója volt a gyerek általános jóllétének: ha a gyerek kevésbé érezte magát biztonságban, akkor visszahúzódott, ha nagyobb biztonságban érezte magát, akkor előrelépett.

Ha a kisgyerek a családba kerüléskor még cumisüveges, sokszor segít a mellreszoktatásban az, ha az anya az üveges táplálást fokozatosan egyre hasonlóbbá teszi a szoptatáshoz (128). A fokozatok sorrendje helyzetről helyzetre változhat, de a lépések közé általában a következők tartoznak: a kisbaba szopós helyzetben tartása üveges etetés közben, lassú folyású etetőcumi használata, az oldalak váltogatása etetés közben, és közvetlen bőrkontaktus. Egyes gyerekek ennél a pontnál hajlandóak is szopizni a mellen. Mindazonáltal olyan esetekben, amikor a gyerek elutasító maradt a szopással szemben, az anyák sikert értek el úgy, hogy az SNS csövét keresztülfűzték egy etetőcumin vagy egy bimbóvédőn, és ezt tették a mellükre, így a baba az SNS-ből jutott tejhez, miközben a mellen szopott (128). Volt aki egyszerűen megtöltött egy etetőcumit tejjel, ezt tette a mellére, és így szopott a babája, ami lehetővé teszi, hogy a kisbaba tejhez jusson, de egyben korlátot is állít maguk közé, ami tolerálhatóvá teszi a baba számára a szopást. Ennél a technikánál később, ha a gyerek már készen áll, el lehet távolítani a cumit vagy a bimbóvédőt, és közvetlenül szophat a gyerek. Ennél a technikánál is előfordulhat előrelépés-visszaesés.

Az anyáknak gyengédeknek, tiszteletteljeseknek és kitartóknak kell lenniük. Fontos, hogy tudják: több hónapba, sőt, akár egy évnél is többe is beletelhet, mire a gyerek szopni kezd. A bizalom és kötődés kiépülése időigényes folyamat (74), ezáltal nem meglepő, hogy a szopáshoz vezető út jelentékeny időbefektetéssel járhat. Rendkívül fontos, hogy az anyák ne próbálják meg a gyerekre ráerőltetni a szopást, ez nem hatékony, és károsítja a bizalom kiépülését az anya és a gyerek között. Azt is jó tudni, hogy bár a legtöbb kapcsolati traumás gyerek eleinte visszautasítja a szopást, ha egyszer elkötelezte magát mellette, akkor lelkes szopóvá válik, és nagyon sokat nyer azzal az intimitással és vigasztalással, amit a szoptatás nyújt.

Gyerekek, akik maguk keresik a szopást

Bár a fentiekben fölvázoltuk, hogy az elhanyagolt és bántalmazott gyerekeknek miért vannak nehézségeik kezdetben a közelséggel és a szopással, paradox módon vannak olyan esetek is, amikor a frissen örökbefogadott gyerekek kezdeményezik a szopást (129). Ez nem is tűnik olyan ritka dolognak, és egy évnél fiatalabbtól 10 évesnél idősebb korig előfordult már (129).

A gyerekek a következő módokon jelezték az anyjuknak, hogy szopni szeretnének: megpróbálták kibontani a ruháiból az anyát, hogy hozzáférjenek a melléhez, közvetlen testkontaktusban szopásra törekedtek, illetve verbálisan kifejezték ezt a vágyukat (129). Egyes esetekben lehetséges, hogy ezeket a gyerekeket a vérszerinti anyjuk jelentősebb ideig szoptatta, és így tudatos emlékképeik vannak a szopásról, mint egy olyan tevékenységről, amely helyénvaló az anya és a gyerek között. Más esetekben ez nem így van, és úgy tűnik, hogy ezek a gyerekek mélyebb szinten emlékeznek: a csecsemőkorukra, a ráhangolódás vágyára, amivel a világra jöttek, és a hozzákapcsolódó szopásigényre (129). Ezeknek a gyerekeknek a számára az elevenítheti fel ezt az emléket, hogy egy elhanyagoló vagy bántalmazó környezetből egyszerre egy szerető, gondoskodó családba kerülnek. A családba helyezéskor átélt stressz is kiválthatja a szoptatás keresésére irányuló viselkedést a korai tapasztalatok emlékképeinek mozgósításán (107), vagy a stressz előidézte viselkedéses regresszión keresztül (129).

Ez a kívánság – érthető módon – a legtöbb anyát meglepte, és míg egyesek hajlandóak voltak kielégíteni ezt a szükségletet, mások a cumsiüveges etetést választották. Előfordul, hogy a gyerek szopásigénye átmeneti, de sok esetben évekig fennáll (129). Néha félreértelmezik a gyereknek a mell közelségére vagy a szopásra irányuló vágyát, hogy csak a mama projíciálja, vetíti bele a gyerekbe a saját szoptatásra irányuló vágyait (130). Mindazonáltal sokféle kontextusban számoltak be erről a jelenségről olyan anyák is, akik egyáltalán nem akartak szoptatni (122, 129, 131, 132), és nincs bizonyíték arra, hogy ez nem gyerek-irányította jelenség lenne.

A szoptatás hatása

Sok módon befolyásolja a szoptatás az örökbefogadott gyerekeket és anyáikat.
Az örökbefogadott gyermeküket szoptató anyák arról számoltak be, hogy amikor a szoptatás megalapozódott, akkor jó módszerré vált a gyerek megnyugtatására (128), és egyes anyák megfigyelése szerintt szopás közben testileg és érzelmileg ellazult állapotba kerülnek a gyerekek (128). A bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekek gyakran túléberek és nehezen tudnak ellazulni (124), de ahogy korábban írtuk a szoptatás közbeni hormonális hatás, a közvetlen bőrkontaktus és a tej maga ellazító hatást fejtenek ki. Ezen túl a krónikus fájdalmakkal élő gyerekek számára a szoptatás fájdalomcsillapító hatású (133). Azok az anyák, akiknek a gyereke korábban visszautasította a tőlük érkező vigaszt, állítják, hogy a szoptatással történő vigasztalás nagyon fontos volt a számukra. Ezáltal a szoptatás segíthet az örökbefogadó anyáknak a kötődési ciklus végigvitelében.

A szoptatás segít a gyerekeknek a stressz kezelésében is. A nyugati világban gyakori, hogy a gyerekek átmeneti tárgyakat pl. takarókat vagy plüssállatokat használnak, amik segítenek nekik a stresszteli helyzetekkel való megküzdésben. Feltételezik, hogy ezekre az átmeneti tárgyakra irányul a kötődés, amikor a mama nincs jelen (134). A szopás viszont annak példája, amikor a kötődési viselkedés az anyára irányul, és az anya a saját testével nyújt stresszoldó segítséget a gyermeknek. Az örökbefogadó mamák gyakran számolnak be arról, hogy stresszteli helyzetekben a gyerekek a szoptatást és a velejáró testi közelséget használják arra, hogy segítsen nekik a megküzdésben (128) és az önszabályozásban, hasonlóképpen, mint az újszülött és anyja közötti szabályozás esetében (135). Vagyis amikor a gyerekek dezorganizálttá vagy feszültté válnak, szopni fognak kérni, mert ezzel kapcsolódhatnak az anyjukhoz, és összpontosítani tudnak (128). Az anyák gyakran számolnak be arról is, hogy a szoptatás segít elaludni a gyerekeknek (127,128), ami különben nehéz és stresszteli lehet a frissen családba került gyerekek számára (122,136).

A kapcsolati traumát elszenvedett gyerekeknek épp azért is fontos lehet a szoptatás során megvalósuló közelség és intimitás, mert a szoptatás eleinte gyakran lehetetlennek látszik a számukra. A családba kerüléskor a szülő és a gyerek idegenek egymás számára, és csak sok idő elteltével és sok közeli interakció során alakul ki a kapcsolat (137). A szoptatás segít a kölcsönös intim kapcsolat kiépítésében, mert az intimitás jellemzői: a reciprocitás, a harmónia, a bizalom, az érzelmi közelség és a közvetlen testkontaktus mind részei a szoptatós élménynek (138). Ahogy korábban szó volt róla, az örökbefogadás előtt ezeknek a gyerekenek önállóaknak kellett lenniük, ezért gyakran próbálják ők irányítani a kapcsolatot. De szopás közben mély testi elfogadást élhetnek át az anya részéről, amely elfogadás az érzelmi elfogadásból táplálkozik. A szoros kontaktus befolyásolja az anya és a gyerek fiziológiáját is, opioid- (béta-endorfin-) felszabadulást és ezáltal kellemes érzetet eredményezve mindkettejükben (27, 69).

Azon gyerekek számára, akik maguk kezdeményezték a szopást, ennek lehetővé tétele, még ha csak pár alkalomra korlátozódik is, azt jelenti a gyerek számára, hogy az anya testileg elfogadja őket (129). Más gyerekeknek a mellel való kapcsolat keresése és a szopizás teszi lehetővé a sérülékenységük kimutatását és a szülőanyjuk elvesztésének meggyászolását (129,130). Ha egy gyerek maga kezdeményezi a szopást, az nagyon mély szükségletből fakadhat, és a mamák tapasztalatai szerint ennek a szükségletnek a kielégítése sok előnnyel járhat (129).

A szoptatás azt is lehetővé teszi, hogy az anyák megadják a gyerekeknek azt a korai gondoskodást, amitől annak idején meg lettek fosztva (129). Az agyfejlődés az élményektől függ (139), vagyis lehetséges, hogy az intim anya-gyerek interakció olyan módon stimulálja a kapcsolatokért felelős jobb agyfélteke fejlődését (107), hogy az segíti a korai elhanyagolás vagy bántalmazás hatásaiból való felgyógyulást (127). A szoptatás sok olyan szenzoros és kapcsolati élményt, érzékelést nyújt, amitől az elhanyagolt vagy bántalmazott gyerekek meg lettek fosztva. Például sok elhanyagolt vagy bántalmazott gyerek meg van fosztva a gondoskodó érintéstől és az intim társas interakcióktól; a szoptatás pedig mindkettőt tudja nyújtani (140). A szoptatás szemkontaktussal is jár, és örökbefogadó mamák gyakran számolnak be arról, hogy a szoptatás ideje alatt a gyerekek hosszú szemkontaktust tartanak. Az újszülötteknél is nagyfokú vizuális figyelem észlelhető a szoptatás alatt, és feltételezik, hogy ez kapcsolatban van az anyai társas interakciók előfordulásának nagy valószínűségével e tevékenység alatt (13,141). Az, hogy az újonnan örökbefogadott gyerekek is gyakran tartanak szemkontaktust a szoptatás alatt, kapcsolatban állhat ezekkel a korai mechanizmusokkal, és nagy jelentőségű lehet a kötődés fejlődése szempontjából (142).

Az anyák nagyfokú viselkedésváltozásról számolnak be a szoptatás megkezdése után. Ezen változások közé tartozik a megnövekedett gyakoriságú szemkontaktus, a nyugodtság és komfortérzet, a testi feszültség eltűnése, az emocionális sérülékenység, a gyerek teste az anyáéhoz simul, bújósság, a gyerek többet akar a szüleivel lenni, illetve nagyobb gyerekeknél olyan gyengéd viselkedésformák, amik kisbabák tevékenységeire emlékeztetnek (pl. az ujjait az anya szájába helyezi, simogatja az anya arcát) (128). Egyes örökbefogadási szakértők úgy vélik, hogy az ölelő környezet, amikor a gyereket úgy tartják, mint egy kisbabát, szemtől szemben, olyan környezeti triggereket biztosít, amik lehetővé teszik a kapcsolati traumákat átélt gyereknek, hogy a korábban szunnyadó kötődési szükségletei, érzései és viselkedései aktiválódjanak (102). Korábban nem foglalkoztak azzal, hogy ennek az ölelő környezetnek a szoptatás is része lehet, mindazonáltal a mellen való szopás kiemeli az anya-gyerek közelség szenzoros élményét, ezenkívül stresszoldó és nyugtató hatással bír. Ezáltal nagyon könnyen elképzelhető, hogy a szoptatás megkezdése után a szülők által a gyermekükben megfigyelt változások ezeknek a környezeti triggereknek a működésbe lépésével hozhatók összefüggésbe.

A szoptatás az anyának is segít a gyermekgondozásban. Amint azt korábban leírtuk, a szoptatás fizikailag összekapcsolja az anyát és a gyereket, és elősegíti az anyai érzékenységet.
A gyerek családba kerülése a szülők számára is stresszteli esemény (143). Nagyon igyekeznek, hogy igazán felhatalmazva érezhessék magukat a gyerekük nevelésére egy olyan társadalmi környezetben, amely az örökbefogadó családot kevésbé tartja autentikusnak, mint a vérszerintit (144,145). Ráadásul, amint azt már tárgyaltuk, az örökbefogadott gyerekek viselkedése néha megnehezíti a róluk való gondoskodást (146). A szoptatás enyhíti a mamára háruló stresszt, segíti a szülőszerepbe való belehelyezkedést, támogatja az anyai önbizalom épülését, és segít a terméketlenség fölött érzett gyász feldolgozásában (147,148). Fontos tudnunk, hogy az örökbefogadó mamák két hátránnyal is indulnak a szülőségben: nehéz lehet elfogadniuk a gyermeket, mert annak előzetes élettapasztalatai megnehezítik a róla való gondoskodást, és nem élik át azt a hormonális felkészítést, ami a várandósság alatt és a szülés során lezajlik (149). A szoptatás ebben támogatást nyújthat az oxitocin-, prolaktin- és kolecisztokinin-felszabadulás miatt, és a testi közelség fenntartása útján. Az örökbefogadó anyák arról számoltak be, hogy a szoptatás azt eredményezte, hogy egynek érezték magukat a gyermekükkel, és a hozzáállásuk lágyabb lett a gyermek felé (128). A kötődés fejlődése kooperatív erőfeszítés az anya és a gyermek között, amikor is a gyermek egy emocionálisan elérhető, érzékeny gondozóhoz tud kötődni (109,150). Mivel a szoptatás fokozza az anyai érzékenységet, így anyai oldalról is támogatja a kötődés kialakulását.

A szoptatás felé vezető út abban is segítheti az anyát, hogy ráhangolódjon a gyermekére (128). Előfordul, hogy egy frissen kihelyezett gyerek úgy tűnik, mint aki rendben van, de amikor a mama szoros kontaktust keres vele, akkor kiviláglik a közelséggel szembeni problémája. Az anyák arról számolnak be a szoptatás felé való törekvés során, hogy érzékennyé válnak a gyerek érzelmi jóllétének irányába (128). Ezt olyan anyák is elmondják, akik végül nem szoptatták a gyereküket, hogy maga a törekvés is nagyobb fokú érzékenységet fejlesztett ki bennük, és a szoptatás elősegítésére tett erőfeszítéseik segítettek az anya-gyerek kapcsolat kialakításában (128). Meg kell jegyeznünk, hogy ha a szoptatás nem lehetséges, a táplálék közvetlen adása (kézből való etetés) vagy a cumisüveges táplálás segíthet valamelyest leutánozni azt a korai élményt, hogy a gondoskodás fontos része az etetés (127).

ESETTANULMÁNYOK

LiJun

LiJunt Kínából fogadták örökbe 3 évesen. Kisbabaként hagyták el a szülei, és az örökbefogadásig árvaházban élt. Az árvaház nagyon kevés személyzettel működött, és bár úgy tűnt, hogy a gondozók valóban kedvelték LiJunt, nem tudtak egyéni gondoskodást vagy stimuláló környezetet biztosítani a számára. Így a családba kerüléskor LiJun fejlődésben visszamaradott volt, és egyéb olyan tüneteket is mutatott, amelyek a hosszú távú intézeti gondozással voltak összefüggésbe hozhatók. A kislány hirtelen került az örökbefogadó családhoz, túl sok volt számára az újdonság, és nagyon stresszelte őt mindaz, ami történt vele.

Mindazonáltal a következő reggelen interakcióba kezdett az örökbefogadó családdal, és azonnal az apukát preferálta. LiJun általában elégedettnek tűnt napközben, de nagyon nehezen tudott csak elaludni, és nagyon gyakran fölébredt éjjel, amely alkalmakkor dühöt vagy szomorúságot fejezett ki a sírásával. Ilyenkor vehemensen elutasította a mamát, de elfogadta a nyugtatást a papától.

Ahogy hazatértek, az anya elkezdte megpróbálni LiJun érzéseit átvinni magára. Kitartóan kezdeményezte LiJunnal a testi kontaktust, kendőben hordozta a kislányt, együtt aludt, együtt fürdött vele, és kézből etette. LiJun lassan felmelegedett irányába. De az éjjeli nyugtalanság megmaradt. 3 órába is beletellett, míg LiJun el tudott aludni, és 6-12 alkalommal is felébredt éjjelente. Gyakran ki kellett vennie őt az anyának az ágyból, és csak sétálva és ringatva tudta visszaaltatni.

Több héttel a családba kerülés után LiJun anyukája relaktált, és elkezdte fölajánlani a szoptatást. A relaktálás eredetileg azért történt, mert az anya a betegségek megelőzése végett szeretett volna anyatejet adni LiJunnak. Aggódott, hogy a kislány emocionális állapota miatt sérülékeny a fertőzésekre nézvést, és a betegség újabb teher lenne a megküzdeni igyekvő kisgyereknek. LiJun pohárból megitta a tejet, de az üveges etetés kudarcnak bizonyult, mert a kislány nem tudta, hogy hogyan kell szopni a cumit. Mindazonáltal LiJun mamája továbbra is szopó baba-mama párok képeit mutatta LiJunnak, és minden nap felkínálta neki a mellét. Pár hét múlva LiJun megnyalta a mamája mellbimbóját, és legelőször szopizott nagyon rövid ideig. Ezután LiJun párnaponta szopott éjjel kevesebb mint egy másodpercig.

Két hónappal a családba kerülés után az anya épp kendőben ringatta LiJunt, hogy visszaaltassa, amikor LiJun elkezdte szopizni a mamája nyakát. Erre válaszként az anya lefektette őt a kendőben, és felkínálta a mellét, LiJun ráharapott, szopott és elaludt. Ezután két hónapig LiJun félig rendszeresen álomba szopta magát a kendőben éjszaka, de semmilyen más időben nem szopott, és akkor sem szopott, ha megterhelő volt számára a nap vagy más okból nyugtalan volt. Bár LiJun szopott, ez szemmel láthatólag nehéz volt a számára. Mindazonáltal 5 hónappal a családba kerülése után és két hónappal az első álomba szopás után LiJun hirtelen elkezdett vigaszért és megnyugtatásért szopizni éjjel és nappal. LiJun ezek után akár 12 alkalommal is szopott egy nap, és azonnal meg lehetett nyugtatni a szopással a még mindig gyakori éjjeli ébredésekkor (amelyek a családba kerülése után még két évig folytatódtak).

LiJun mamája úgy érezte, hogy a kislányának a szopás vigaszként és megerősítésként szolgált, ez volt az érintkezési pont őhozzá, és segítette a self-regulációt, amikor nehéz körülményekkel találta magát szemben. Most, 3 évvel a családba kerülés után LiJun még mindig szopik elalváshoz éjjel, de csak ritkán kér más alkalmakkor. Az anyukája úgy érzi, hogy a szopás elfogadása párhuzamosan zajlott azzal, ahogy LiJun elfogadta őt az anyukájának, és hogy a szopás segített a lányának a gyógyulásban.

Jacqueline

Jacqeline-t 5 évesen fogadták örökbe Kínából. 18 hónaposan maradt magára, amely időszakban egy életet veszélyeztető veleszületett szívbetegségben szenvedett. Eztuán 2,5 évig egy árvaházban élt, majd szívműtétet hajtottak végre rajta, amelynek során 6 hétig úgy volt kórházban, hogy egyáltalán nem volt kapcsolata a gondozóival. A műtét után 8 hétre nevelőszülőkhöz került, és ebben az időszakban szólalt meg először azóta, hogy a szülei elhagyták. Jacqueline az első 5 évében több helyváltoztatást és több gondozótól való többszörös szeparációt is átélt, de végül további 9 árvaházi hónap után örökbefogadó szülőkhöz került.

Az anyukája arról számolt be, hogy a családba kerülés után Jacqueline úgy nézett ki, mint egy általánosan boldog gyermek, aki energikus, és buzgón próbál örömet okozni, mindazonáltal válogatás nélkül ragaszkodott mindenkihez, fejlődésében visszamaradott volt, élelmiszerkészleteket dugdosott el, önálló akart lenni, félt az érzelmektől, és nehézségei voltak azok felismerésében.

A családba kerülés után Jacqueline mamája olyan szülői módszereket keresett, amelyek elősegíthetik a kötődést, így szoros testi közelséget tartott vele, együtt aludtak, együtt fürödtek, és masszírozta a kislányt, hogy gondoskodó érintést biztosítson a számára. Jacqueline időről időre kifejezésre juttatta azt a dühöt, amit a múltban elszenvedett sérülések miatt érzett, ezt a mamája “tombolásnak” hívta.

Egyszer egy ilyen “tombolás” után szopási szükségletet fejezett ki. Erősen szopni kezdte anyja ujjait, orrát és arcát, majd megtalálta a mellet, ráharapott, szopott és elaludt. Az anya nagyon meg volt lepve, hogy Jacqueline szopásra vágyik, de úgy tekintette ezt, mint elsődleges, ősi szükségletet, ami nagyon mélyről fakad belőle, és nem a tudatos szinten zajlik, és úgy érezte, hogy segítene neki, ha megengedné, hogy szopjon. Az anya úgy hiszi, hogy Jacqueline-t szoptathatta a vérszerinti anyja, mert úgy harapott a mellre és úgy szopott, mint egy gyakorlott szopó, és úgy gondolta, hogy a kislány a korábbi, gondoskodó és vigasztaló időket szeretné újraélni. Ezután az eset után Jacqueline továbbra is szopott alkalmanként, amelyek gyakorisága napi néhánytól kéthetente egyig terjedt. Jacqueline boldogan szopott tej jelenléte nélkül is, de a mamája egy mellszívó segítségével relaktált, amikor már néhány hónapja tartott a szopás. Jacqueline a szopás segítségével keresett vigaszt és biztonságot, ill. néha így játszott „kisbabát”.

A szopások gyakorisága idővel fokozatosan csökkent, mígnem a kislány 2,5 évvel a családba kerülése után elválasztotta magát. Jacqueline emocionális, testi és kognitív fejlődése drámaian felgyorsult a családba kerülés utáni első 2 évben. Jacqueline mamája úgy látja, hogy az, hogy el tudta fogadni a kislány szopás iránti igényét, sokat segített, és elősegítette a gyógyulást, az örökbefogadó családhoz való tartozást és kötődést, és segített, hogy a gyermeke biztonságban érezhesse magát.

Catherine

Catherine időre született egy olyan életveszélyes fejlődési rendellenességgel, amit már a méhen belül fölfedeztek nála. Énvédő mechanizmusuk révén a szülők emocionálisan visszahúzódtak tőle már a várandósság alatt, és bár a születés utáni műtét sikerült, és Catherine már nem volt veszélyben, a szülők nem kötődtek hozzá. Így Catherine élete első 4 hónapját kórházban töltötte, ahol csak minimális kapcsolata volt a szüleivel vagy más felnőttekkel.

Catherine nem gyarapodott az első hetekben, gyarapodási kudarcosnak (FTT) diagnosztizálták, és gyomorszondát tettek be neki. A gyomorszonda alkalmazása nem eredményezett gyarapodást, viszont tovább csökkentette a Catherine által átélhető emberi kontaktus mennyiségét, mert már nem kellett őt fogni az etetéshez sem. Catherine – nak nem volt része érzelmileg érzékeny gondozásban vagy ragaszkodásban a kórházban töltött idő alatt.

4 hónaposan, amikor 3,2 kg-ot nyomott, a szülei örökbeadhatónak nyilvánították, és így nevelőszülőkhöz került. A nevelőszülőkhöz kerülés idejére már elkerülő viselkedést alakított ki a másokkal való interakciók iránt, és elfordult, ha beszéltek hozzá, ill. megmerevedett, ha megérintették. Mindazonáltal a nevelőanyja odafigyelve gondozta, és Catherine kötődni kezdett hozzá. Catherine 10 hetet töltött a nevelőszülőknél, majd 6,5 hónaposan örökbefogadó szülőkhöz került.

Catherine mélyen gyászolta a nevelőanyja elvesztését, és bár elfogadta az örökbefogadó apukáját, elutasította az örökbefogadó mamáját, és ha az anya megpróbálta úgy vinni, hogy maga felé fordította, akkor elfordította a fejét, és eltolta őt magától. Az örökbefogadó anya korábban már szoptatott több, újszülöttként örökbefogadott gyermeket, de eleinte a szopás felkínálását Catherine erőteljesen visszautasította. Catherine csak 4 kg-ot nyomott a családba kerülésekor, és erőteljes averziót mutatott a cumisüveg iránt is. Csak nagyon kis mennyiségeket ivott üvegből, és csak akkor, ha függőlegesen és háttal a gondozónak volt tartva. A szopómozgás nem járt örömmel Catherine számára, nem szopott sem cumit, sem az ujját, és öklendezni és hányni kezdett, ha az anya vissza próbálta adni a szájába a cumisüveget, miután már kilökte a nyelvével.

Catherine mamája azzal próbálta elősegíteni a baba érzelmi és fizikai egészségét, hogy amikor csak lehetséges volt, kendőben hordozta a kislányt, figyelt rá, és mindig a közelében volt. Pár héten belül Catherine preferálni kezdte az örökbefogadó anyját, és nem viselt el semmilyen szeparációt tőle. Az anya azon is dolgozott, hogy leküzdje Catherine orális averzióját, lecserélte a korábban használt tápszert egy kellemesebb ízűre, és kitartott a cumisüveges etetés mellett. Ennek eredményeképpen Catherine megszerette a szopó mozgást. Elkezdett gyarapodni is (annak ellenére, hogy a kalóriabevitele nem növekedett), amely lehetővé tette a gyomorszonda eltávolítását. Amikor Catherine egészségi állapota javulni kezdett, az anya úgy határozott, hogy megint megpróbálja a szoptatást.

Ebben az időben Catherine nagyon gyakran evett az üvegből, és az anya úgy döntött, hogy mindig ő fogja etetni, és az üveges táplálást közelíti a szoptatáshoz. Rövid üvegre váltott, ami lehetővé tette, hogy a babát maga felé fordítsa etetés közben, és oldalt is váltott közben. Hagyta, hogy Catherine a tej elfogyasztása után addig szopja az etetőcumit, amíg csak akarja, ami gyakran több percet is kitett. Amikor már jól evett üvegből, az anya az SNS csövét átfűzte az etetőcumin, és ezt a mellére tette, így Catherine az SNS-ből szopott. Amikor úgy érezte, hogy Catherine készen áll erre, akkor az etetőcumit bimbóvédőre cserélte, és azon át fűzte az SNS csövét. Végül elhagyta a bimbóvédőt is, és az első születésnapja idejére Catherine közvetlenül a mellből szopott.

Ahogy elkezdték a szoptatást, az anya azt vette észre, hogy Catherine önbizalma és biztonságérzete megnőtt. Így, amikor röviddel a szoptatás megkezdése után kórházba került, nemcsak a felépülésének sebességével lepte meg az orvosokat, hanem azzal is, hogy mennyit javult az orvosi beavatkozások stresszével való megküzdési képessége. Az örökbefogadás előtti kórházi kezeléseknél Catherine rettegett, ahányszor egy fehérköpenyes ember közelített hozzá, de a szoptatás megkezdése utáni első kórházi kezelésénél a kórházban sok időt töltött szopással, és megengedte, hogy megvizsgálják, anélkül, hogy stresszreakciókat mutatott volna. A szoptatás megkezdése után Catherine fejlődése is felgyorsult, és le tudott válni a cumisüvegről, amihez korábban érzelmileg is ragaszkodott.

Két éves korára történt elválasztódásakor Catherine fejlődésben és testileg is felzárkózott a kortársaihoz, és biztos kiindulási pontként használta a mamáját, amikor normális explorációs viselkedést mutatott.

John

John kokain- és alkoholfüggőként született, és a prenatális droghasználattal összefüggő viselkedéseket produkált: irritabilitás, az ingerekre való túlérzékenység, és kitartó, elnyújtott sírás. Amikor 6 naposan elbocsájtották a kórházból, nevelőszülőkhöz került azzal a szándékkal, hogy végül majd az édesapja fogja gondozni. Élete első heteiben a nevelőanyja szerint vagy sikítva sírt vagy aludt. A nevelőanya a bebugyolálást, a szoros testkontaktust és néha a közvetlen bőrkontaktust alkalmazta a megnyugtatására. A normál élet sok aspektusa stresszt okozott Johnnak, beleértve a zajokból, a fényekből és az érintésből származó ingereket. A nevelőanyával való szemkontaktus vagy egy puszi azt eredményezte, hogy intenzív sírásban tört ki. A cumisüveges etetésnél is feszültté vált és hátrafeszítette magát, de jópár alkalommal, amikor bebugyolálva aludt a nevelőanya mellkasán bőrkontaktusban, az anya arra ébredt, hogy a baba nyugodtan rácsatlakozott a mellre és szopizott. A mama ebben az időben nem nagyon forszírozta a szoptatást, mert úgy volt, hogy a baba a vérszerinti apukájához kerül.

A következő pár hónapban John nevelőmamája továbbra is úgy gondozta Johnt, hogy mimimalizálja a ráháruló stresszt, és a baba apránként valamivel nyugodtabb és kevésbé boldogtalan lett. Mindazonáltal még mindig egy feszült és fizikailag is merev kisbaba volt, aki nem lazult el a mamája karjaiban és nem szeretett szemben lenni vele.

Amikor John 6 hónapos lett, változott a végleges terv, és már nem a papájánál akarták elhelyezni, hanem a nevelőcsaládnak örökbeadni, így az anya megpróbálta szoptatni a babát. SNS-t használva felkínálta a mellét, és John azonnal elfogadta. Az anya rendszeresen szoptatta a babát, és azt vette észre, hogy John viselkedése megváltozott. Sokkal ellazultabb lett, már nem szorította ökölbe a kezét, sokkal jobban aludt, és elkezdett érdeklődni a környező világ iránt. A mamája felé fordult, ha ölbevette őt, és belesimult a karjába, sőt, akár el is aludt hordozás közben, amit sosem tett meg előtte. 2 héttel a szoptatás megkezdése után John élvezni kezdte a szilárd ételeket is, felült és gurulni kezdett. De az anya szerint a legszembetűnőbb az volt, hogy egy merev, sikító babából, aki nem szerette, ha fogják, egy nyugodt, boldog, bújós baba lett, és a változás olyan gyors volt, mindössze néhány hét leforgása alatt ment végbe, hogy az anya biztos benne, hogy a szoptatásnak része volt benne.

A szoptatás korlátai

Bár bizonytékok vannak rá, hogy a szoptatás segíthet a kapcsolati traumán átesett gyerekenek a gyógyulásban, de nem csodaszer, és nem old meg minden nehézséget. Míg elmondható, hogy vigaszt nyújthat, és segítheti a kötődő kapcsolat kialakulását, ez nem jelenti azt, hogy minden szoptatott örökbefogadott gyerek biztos kötődést alakít ki a mamájával. Korábban elhanyagolt vagy bántalmazott gyerekekkel nagyon nehéz lehet bizalmon alapuló kapcsolatot kialakítani, és egyes gyerekeknél nem lehetséges a biztos kötődés kiépítése. Bizonyos esetekben olyan nehéz lehet a mindennapi élet a kapcsolati traumán átesett gyerekek és családjaik számára, hogy szükséges mentálhigiénés szakember segítségét kérniük. Ezen túl még olyan esetekben is, ahol a kapcsolati traumán átesett gyerekek szoros kötődést alakítanak ki az örökbefogadó szülőkkel, a korai a bántalmazás vagy elhanyagolás helyrehozhatatlan károkat okozhatott az agyműködésben (107, 151). Mindazonáltal a biztos kötődést kialakított gyerekek tudnak a legjobban boldogulni még a hiányosságok ellenére is. Így a szoptatás egy eszköze annak, hogy bizalmat és kötődést alakítsanak ki a szülők, amit egyéb, a kötődést segítő szülői stratégiákkal együtt lehet alkalmazni. Bár a családok a gyerekek múltja miatt sok kihívással kell szembenézzenek, a szoptatást megkísérlő anyák mind azt mondták, hogy ez hasznos volt számukra és a gyerek számára.

Bár a szoptatás potenciális hatása nagy, nem mondható, hogy minden esetben meg lehet és kell próbálni, mert sok függ az egyéni körülményektől. Egyes anyák számára nem kényelmes a szoptatás gondolata, és néha még azok is, akik örökbefogadás előtt szoptatási szándékról számoltak be, másra összpontosítják a figyelmüket akkor, amikor az újonnan örökbefogadott gyerekről igyekeznek gondoskodni. Ezen túl, mivel egy bizonyos szintű bizalom és kötődés kell a gyerek részéről is, súlyosan sérült gyerekek számára esetleg lehetetlen a szoptatás.

A szoptatás az anya-gyerek kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, és egyesek úgy érzik, hogy ez hátráltatja az apa-gyerek kapcsolatot. Természetesen a szoptatás azt eredményezheti, hogy a gyerek eleinte az anyával alakít ki mélyebb kapcsolatot. De ne feledjük, hogy örökbefogadási helyzetben a gyerek-család kapcsolat az elejéről kezdődik és intakt, vérszerinti családokban is az anya a kötődés elsődleges tárgya (124). Ezen túl a kapcsolati traumát elszenvedett gyerekek számára ha egyszer bizalommal fordulnak egyvalaki felé, akkor könnyebben bíznak meg másban is (152, 153). Ezáltal míg a szoptatás megkezdésére irányuló folyamat és a szoptatás maga kezdetben valóban az anyával való kapcsolatra helyezheti a hangsúlyt, egyúttal az apával való kapcsoalt jobb minőségét is hozhatja.

MEGFONTOLÁSOK SEGÍTŐ SZAKEMBEREK SZÁMÁRA

Az anyák támogatása

A szoptatni kívánó örökbefogadó anyáknak támogatásra, biztatásra és felvilágosításra van szükségük. Ahogy írtuk, a gyerekek kezdetben gyakran elutasítják a szopást és anyjukat, és főleg a meddőséggel küzdő nőknek elkeserítő lehet, amikor a régen várt gyermekük elutasítja őket. A szakembereknek létfontosságú szerepük van abban, hogy támogassák és felvilágosítsák az anyákat annak érdekében, hogy képesek legyenek megérteni és elviselni ezt a visszautasítást. Ennek a felvilágosításnak része lehet például annak megértetése, hogy ne vegyék magukra az elutasítást, azaz névértéken kezeljék azt, és semmiképp ne válaszoljanak rá a gondoskodás megvonásával (98, 99, 115, 119). A visszautasítás gyökereinek elmagyarázása is segítheti az anyákat abban, hogy empátiával forduljanak a gyerekük felé (98), ami lehetővé teszi azt, hogy a kötődést elősegítő érzékeny gondoskodással forduljanak hozzájuk, és kitartsanak a szoptatási próbálkozásokkal. Az anyákat azzal is lehet biztatni arra, hogy viszonosságot nem várva kitartsanak a gyöngéd gondoskodás mellett, hogy a kutatások azt bizonyítják, hogy a legtöbb gyerek végül pozitívan fog válaszolni a gondoskodásra (98). A szakemberek segíthetik az anyákat abban is, hogy hol találhatnak hasonló gondolkodású anyacsoportokat, melyek támogathatják őket a gyerekre figyelő gondoskodásban és a szoptatásban, mivel a nyugati civilizációban a kötődés kialakulását segítő szülői gyakorlat a kulturális normákkal ellentétes (155).

Milyen korban szoptathatók a gyerekek?

A csecsemőkorból kinőtt gyerekek szoptatása vitatott kérdés (156). Mindazonáltal az anyák akár 4 éves gyerekeknél is megpróbálták a szoptatást, és ahogy már említettük, a szopást maguktól kezdeményező gyerekek között akár 10 évesnél idősebbek is voltak. A kapcsolati traumát átélt gyerekek érzelmileg sokkal fiatalabbak, mint a naptári koruk mutatja (100), és az általában fiatalabb gyerekek számára megfelelőnek tartott gondoskodás és intimitás biztosítása sokat segíthet nekik (100,127). A nyugati társadalmak a szoptatást relatíve rövid távon képzelik el, míg az antropológiai kutatásokból kiderül, hogy a szoptatás akár 7 éves vagy ennél is idősebb gyerekeknél is normál tevékenység lehet (157). Mindazonáltal az uralkodó társadalmi attitűdök miatt a szakemberek javasolhatják a szülőknek, hogy jól gondolják meg, kinek mondják el, hogy még szopik a gyerekük, ha már elmúlt 2-3 éves.

Az örökbefogadott gyermekek szoptatásának propagálása

A szoptatás előnyeivel és egyáltalán a lehetőségével kevesen vannak tisztában, a szakemberek számára fontos feladat az örökbefogadott gyermekek szoptatásának propagálása is. Jó, ha tudjuk, hogy az örökbefogdó szülők gyakran nagyon elkötelezetten és motiváltan igyekeznek segíteni a gyermeküknek (72), és nem szabad eleve azt feltételeznünk, hogy a szoptatás elkedvetleníti őket, mert esetleg nem egyszerű. Vagyis jövőbeni örökbefogadó szülőknek érdemes szót ejteni a szoptatásról is.

Szoptatás nevelőszülők által

Bár jelen cikk az örökbefogadó anyák általi szoptatást taglalja, fontos megjegyeznünk, hogy néha nevelőszülők is szoptatják a nevelésükre bízott gyermekeket. Olykor ez a megfelelő hatóságok engedélyével és támogatásával zajlik (133), olykor enélkül (158), az, hogy engedélyezik-e a nevelőszülő számára a szoptatást, terülteről területre változhat. Mindazonáltal akik engedély nélkül kísérlik meg a szoptatást, jó, ha tudják, hogy gyerekeket távolítottak már el a szoptatás miatt nevelőszülőktől. Ettől függetlenül, ha feltételezhető, hogy a gyermek min. 6 hónapig a nevelőszülő gondozásában lesz, akkor megfontolandó a szoptatás (133).

Anyatej

Jelen cikk az elhanyagolt vagy bántalmazott gyerekek esetében a szoptatás emocionális hatásait taglalta, de magának az anyatejnek egyedülálló tulajdonságai is pozitív növekedési és immunhatásokkal bírnak (8). A frissen örökbefogadott gyerekek jópár okból kifolyólag sokkal fogékonyabbak a fertőzésekre, mint a nem örökbefogadott gyermekek. Bizonyítékok vannak rá, hogy a korai traumáknak hosszú távú kihatásaik lehetnek az immunfunkciókra (159), és hogy a kötődési bizonytalanság fogékonyabbá teszi az egyént a betegségekre (160). Ezen túl az emocionális stressz alatt álló gyerekek (mint pl. a frissen családbakerült örökbefogadott gyerekek) könnyebben kapnak meg fertőzéseket (161, 162). Az országok közötti örökbefogadással érkező gyerekek a környezet drasztikus megváltozását élhetik át, beleértve az újfajta kórokozókat is, melyekkel korábban nem találkoztak (163) és hasonlóképpen a nevelőszülőktől örökbefogadott gyerekek nagy részének nem tökéletes az egészsége (93). Vagyis az anyatej egészségvédő tulajdonságai különösen fontosak lehetnek az örökbefogadott gyerekek számára.

KÖVETKEZTETÉSEK

A szoptatás képes az anya-gyerek kötődés fejlődésének elősegítésére a sérülékeny örökbefogadó-örökbefogadott diádoknál. A szoptatás hatása magának a szoptatásnak mint fizikai aktusnak olyan tulajdonságaiból fakad, amelyek fölött általában eltekintettek az anyatej nutritív és immunerősítő tulajdonságai mellett. Mindazonáltal az örökbefogadói szoptatás esetén tapasztalható hatások minden szoptatós anya-gyerek páros esetén jelen vannak, és ezért további vizsgálódásra érdemesek. Különösen hasznosak lehetnek az örökbefogadói szoptatásból levonható tanulságok más veszélyeztetett diádok esetén, mint pl. olyan intakt családok, ahol intergenerációs kapcsolati traumák vannak.

Fordította: Schneiderné Diószegi Eszter, pszichológus, IBCLC

IRODALOM

  1. World Health Organization United Nations Children’s Fund: Global Strategy for Infant and Young Child Feeding. Geneva: World Health Organization; 2003.
  2. American Academy of Pediatrics: Breastfeeding and the use of human milk.
    Pediatrics 2005, 115:496-506.
  3. Lawrence RA, Lawrence RM: Breastfeeding: A Guide for the Medical Profession. 5th edition. St Louis: Mosby Inc; 1999.
  4. La Leche League: The Womanly Art of Breastfeeding. 7th edition. New York: Plume; 2004.
  5. Riordan J: Women’s health and breastfeeding.
    In Breastfeeding and Human Lactation. 3rd edition. Edited by: Riordan J. Boston: Jones and Bartlett Publishers; 2005:459-486.
  6. Gribble K: The influence of context on the success of adoptive breastfeeding: developing countries and the west. Breastfeed Rev 2004, 12:5-13.
  7. Van Gulden H, Bartels-Rabb LM: Real Parents, Real Children: Parenting the Adopted Child. New York: Crossroads Publishing Company; 1993.
  8. Oddy WH: The impact of breastmilk on infant and child health.
    Breastfeed Rev 2002, 10:5-18.
  9. Blass EM: Behavioral and physiological consequences of suckling in rat and human newborns.
    Acta Paediatrica Supplement 1994, 397:71-76.
  10. Blass EM: Mothers and their infants: peptide-mediated physiological, behavioural and affective changes during suckling. Regul Pept 1996, 66:109-112.
  11. Carbajal R, Veerapen S, Couderc S, Jugie M, Ville Y: Analgesic effect of breastfeeding in term neonates: randomised controlled trial. Br Med J 2003, 326:13-17.
  12. Smith BA, Fillion TJ, Blass EM: Orally-mediated sources of calming in one to three day-old human infants. Dev Psychol 1990, 26:731-737.
  13. Blass EM, Ciaramitaro V: Oral determinates of state, affect, and action in human newborns.
    Monogr Soc Res Child Dev 1994, 59:1-96.
  14. Uvnas-Moberg K, Widstrom AM, Marchini G, Winberg J: Release of GI hormones in mother and infant by sensory stimulation. Acta Paediatr Scand 1987, 76:851-860.
  15. Tornage CJ, Serenius F, Uvnas-Moberg K, Lindberg T: Plasma somatostatin and cholecystokinin levels in preterm infants during kangaroo care with and without nasogastric tube-feeding.
    J Pediatr Endocrinol Metab 1998, 11:645-651.
  16. Uvnas-Moberg K, Marchini G, Winberg J: Plasma cholecystokinin concentrations after breast feeding in healthy 4 day old infants. Arch Dis Child 1993, 68:46-48.
  17. Smotherman WP, Robinson SR: Milk as the proximal mechanism for behavioural change in the newborn. Acta Paediatr Suppl 1994, 397:64-70.
  18. Barr RG, Young SN, Alkawaf R, Wertheim L: Does mature hindmilk taste calm crying infants?
    Pediatr Res 1996, 39(Suppl 2):16.
  19. Blass EM: Milk-induced hypoalgesia in human newborns. Pediatrics 1997, 99:825-829.
  20. Christensson K, Siles C, Moreno L, Belaustequi A, De La Fuente P, Lagercrantz H, Puyol P, Winberg J: Temperature, metabolic adaptation and crying in healthy full-term newborns cared for skin-to-skin or in a cot. Acta Paediatr 1992, 81:488-493.
  21. Acolet D, Sleath K, Whitelaw A: Oxygenation, heart rate and temperature in very low birthweight infants during skin-to-skin contact with their mothers. Acta Paediatr Scand 1989, 78:189-193.
  22. Ludington-Hoe SM, Hashemi MS, Argote LA, Medellin G, Rey H: Selected physiologic measures and behavior during paternal skin contact with Colombian preterm infants. J Dev Physiol 1992, 18:223-32.
  23. Ferber SG, Makhoul IR: The effect of skin-to-skin contact (kangaroo care) shortly after birth on the neurobehavioral responses of the term newborn: a randomised, controlled trial. Pediatrics 2004, 113:858-865.
  24. Mooncey S, Giannakoulopoulos X, Glover V, Acolet D, Modi N: The effect of mother-infant skin-to-skin contact on plasma cortisol and β-endorphin concentrations in preterm newborns. Infant Behav Dev 1997, 20:553-557.
  25. Anderson GC: Risk in mother-infant separation postbirth. Image J Nurs Sch 1989, 21:196-199.
  26. Uvnas-Moberg K: Oxytocin linked antistress effects: the relaxation and growth response. Acta Physiol Scand Suppl 1997, 640:38-42.
  27. Schore AN: The effects of a secure attachment on right brain development, affect regulation, and infant mental health. Infant Ment Health J 2001, 22:7-66.
  28. Blass EM, Watt LB: Suckling- and sucrose-induced analgesia in human newborns. Pain 1999, 83:611-623.
  29. Gray L, Watt L, Blass EM: Skin-to-skin contact is analgesic in healthy newborns. Pediatrics 2000, 105:e14.
  30. Gribble K: Breastfeeding into toddlerhood and beyond: the experience of mothers and children.
    Breastfeeding the Natural State. Australian Breastfeeding Association International Conference, Hobart 28th-30th September 2005.
  31. Matthiesen A, Ransjo-Arvidson A, Nissen E, Uvnas-Moberg K: Postpartum maternal oxytocin release by newborns: effects of infant hand massage and sucking. Birth 2001, 28:13-19.
  32. Uvnas-Moberg K: Oxytocin may mediate the benefits of positive social interaction and emotions.
    Psychoneuroendocrinology 1998, 23:819-835.
  33. Neuman ID: Brain mechanisms underlying emotional alterations in the peripartum period in rats.
    Depress Anxiety 2003, 17:111-121.
  34. Keverne EB, Kendrick KM: Oxytocin facilitation of maternal behavior in sheep. Ann N Y Acad Sci 1992, 652:83-101.
  35. Insel TR: A neurobiological basis of social attachment. Am J Psychiatry 1997, 154:726-735.
  36. Bartels A, Zeki S: The neural correlates of maternal and romantic love. Neuroimage 2004, 21:1155-1166.
  37. Cox DB, Owens RA, Hartmann PE: Blood and milk prolactin and the rate of milk synthesis in women.
    Exp Physiol 1996, 81:1007-1020.
  38. Torner L, Toschi N, Nava G, Clapp C, Neumann ID: Increased hypothalamic expression of prolactin in lactation: involvement in behavioural and neuroendocrine stress responses. Eur J Neurosci 2002, 15:1381-1389.
  39. Mann PE, Felicio LF, Bridges RS: Investigation into the role of cholecystokinin (CCK) in the induction and maintenance of maternal behavior in rats. Horm Behav 1995, 29:392-406.
  40. Beinfield MC, Bittencourt JC, Bridges RS, Faris PL, Lucion AB, Nasello AG, Weller A, Felicio LF: The brain decade in debate: VIII. Peptide hormones and behavior: cholecystokinin and prolactin. Braz J Med Biol Res 2001, 34:1369-1377.
  41. Uvnas-Moberg K, Widstrom AM, Nissen E, Bjorvell H: Personality traits in women 4 days post-partum and the correlation with plasma levels of oxytocin and prolactin. J Psychosom Obstet Gynaecol 1990, 11:261-273.
  42. Groer MW, Davis MW, Hemphill J: Postpartum stress: current concepts and the possible protective role of breastfeeding. JOGN Nurs 2002, 31:411-417.
  43. Heinrichs M, Neumann I, Ehlert U: Lactation and stress: protective effects of breast-feeding in humans. Stress 2002, 5:195-203.
  44. Altemus M, Deuster PA, Galliven E, Carter CS, Gold P: Suppression of hypothalamic-pituitary-adrenal axis responses to stress in lactating women. J Clin Endocrinol Metab 1995, 80:2954-2959.
  45. Cervantes M, Ruelas R, Alcala V: EEG signs of “relaxation behavior” during breastfeeding in a nursing woman. Arch Med Res 1992, 23:123-127.
  46. Rosenblum LA, Andrews MW: Influences of environmental demand on maternal behavior and infant development. Acta Paediatr Suppl 1994, 397:57-63.
  47. Feldman R, Eidelman AI, Rotenberg N: Parenting stress, infant emotion regulation, maternal sensitivity, and the cognitive development of triplets: a model for parent and child influences in a unique ecology. Child Dev 2004, 75:1774-1791.
  48. Nissen E, Gustavsson P, Widstrom AM, Uvnas-Moberg K: Oxytocin, prolactin, milk production and their relationship with personality traits in women after vaginal delivery or Cesarean section.
    J Psychosom Obstet Gynaecol 1998, 19:49-58.
  49. Brandt K, Andrews C.M, Kvale J: Mother-infant interaction and breastfeeding outcome 6 weeks after birth. JOGN Nurs 1998, 27:169-174.
  50. De Andraca I, Salas MI, Lopez C, Cayazzo MS, Icaza G: Effect of breast feeding and psychosocial variables upon psychomotor development of 12 month infants. Arch Latinoam Nutr 1999, 49:223-231.
  51. Vis HS, Hennart PH: Decline in breastfeeding: about some of its causes. Acta Paediatr Belg 1978, 31:195-206.
  52. Gussler JD, Briesemeister LH: The insufficient milk syndrome: a biocultural explanation. Med Anthropol 1980, 4:145-173.
  53. Newton N, Peeler D, Rawlins C: Effect of lactation on maternal behavior in mice with comparative data on humans. J Reprod Med 1968, 1:257-262.
  54. Widstrom AM, Wahlberg W, Matthiesen AS: Short-term effects of early suckling and touch of the nipple on maternal behavior. Early Hum Dev 1990, 21:153-163.
  55. Affonso D, Wahlberg V, Persson B: Exploration of mothers’ reaction to the Kangaroo method of prematurity care. Neonatal Netw 1989, 7:43-51.
  56. Meyer K, Anderson GC: Using Kangaroo care in a clinical setting with fullterm infants having breastfeeding difficulties. MCN Am J Matern Child Nurs 1999, 24:190-192.
  57. Tessier R, Cristo M, Velez S, Giron M, De Calume ZF, Ruiz-Palaez JG, Charpak Y, Charpak N: Kangaroo mother care and the bonding hypothesis. Pediatrics 1998, 102:e17.
  58. Feldman R, Eidelman AI, Sirota L, Weller A: Comparison of skin-to-skin (kangaroo) and traditional care: parenting outcomes and preterm infant development. Pediatrics 2002, 110:16-26.
  59. Feldman R, Weller A, Leckman JF, Kuint J, Eidelman AI: The nature of the mother’s tie to her infant: maternal bonding under conditions or proximity, separation, and potential loss. J Child Psychol Psychiatry 1999, 40:929-939.
  60. Anisfeld E, Casper V, Nozyce M, Cunningham N: Does infant carrying promote attachment? An experimental study of the effects of increased physical contact on the development of attachment.
    Child Dev 1990, 61:1617-1627.
  61. Ainsworth MDS, Blehar MC, Waters E, Wall S: Patterns of Attachment. A Psychological Study of the Strange Situation. Hillsdale, New Jersey: Lawrence Erlbaum; 1978.
  62. Pederson DR, Gleason KE, Moran G, Bento S: Maternal attachment representations, maternal sensitivity, and the infant-mother attachment relationship. Exp Psychol 1998, 5:925-933.
  63. Porter RH, Winberg J: Unique salience of maternal breast odors for newborn infants. Neurosci Biobehav Rev 1999, 23:439-449.
  64. Righard L, Alade MO: Effect of delivery room routines on success of first breast-feed. Lancet 1990, 336:1105-1107.
  65. Klaus M: Mother and infant: early emotional ties. Pediatrics 1998, 102:1244-1246.
  66. Christensson K, Cabrera T, Christensson E, Uvnas-Moberg K, Winberg J: Separation distress call in the human neonate in the absence of maternal body contact. Acta Paediatr 1995, 84:468-473.
  67. Rosenfeld P, Gutierrez YA, Martin AM, Mallett HA, Alleva E, Levine S: Maternal regulation of the adrenocortical response in preweanling rats. Physiol Behav 1991, 50:661-671.
  68. Laudenslager ML, Boccia ML, Berger CL, Gennaro-Ruggles MM, Mcferran B, Reite ML: Total cortisol, free cortisol, and growth hormone associated with brief social separation experiences in young macaques. Dev Psychobiol 1995, 28:199-211.
  69. Kalin NH, Shelton SE, Lynn DE: Opiate systems in mother and infant primates coordinate intimate contact during reunion. Psychoneuroendocrinology 1995, 20:735-742.
  70. Verrier N: The Primal Wound. Layfayette, California: Nancy Verrier; 1993.
  71. Immigrant Visas Issued to Orphans Coming To The US
    http://travel.state.gov/family/adoption/stats/stats_451.html
  72. Gunnar MR, Bruce J, Grotevant HD: International adoption of institutionally reared children: Research and policy. Dev Psychopathol 2000, 12:677-693.
  73. Sloutsky V: Institutional care and developmental outcomes of 6 and 7-year old children: A contextualist perspective. Int J Behav Dev 1997, 20:131-151.
  74. Chisholm K: A three year follow-up of attachment and indiscriminate friendliness in children adopted from Romanian orphanages. Child Dev 1998, 69:1092-1106.
  75. Rutter M, Team ES: Developmental catch-up and deficit following adoption after severe global early privation. J Child Psychol Psychiatry 1998, 39:465-476.
  76. Marcovitch S, Goldberg S, Gold A, Washington J, Wasson C, Krekewich K, Handley-Derry M: Determinants of behavioural problems in Romanian children adopted in Ontario. Int J Behav Dev 1997, 20:17-31.
  77. Hunt JM, Mohandessi K, Ghodssi M, Akiyama M: The psychological development of orphanage-reared infants: interventions with outcomes (Tehran). Genet Psychol Monogr 1976, 94:177-226.
  78. Fisher L, Ames EW, Chisholm K, Savoie L: Problems reported by parents of Romanian orphans adopted to British Columbia. Int J Behav Dev 1997, 20:67-83.
  79. Glennen S: Language development and delay in internationally adopted infants and toddlers: a review. Am J Speech Lang Pathol 2002, 11:333-339.
  80. Ladd CO, Huot RL, Thrivikraman KV, Nemeroff CB, Meaney MJ, Plotsky PM: Long-term behavioral and neuroendocrine adaptations to adverse early life experience. Prog Brain Res 2000, 122:81-103.
  81. Schore AN: The effects of early relational trauma on right brain development, affect regulation, and infant mental health. Infant Ment Health J 2001, 22:201-269.
  82. Zeanah CH, Emde RN: Attachment disorders in infancy and childhood. In Child and Adolescent Psychiatry: Modern Approaches. Edited by: Rutter M, Taylor E, Hersov L. Oxford: Blackwell Science; 1994:490-504.
  83. Koomen HM, Hoeksma JB: Early hospitalization and disturbances in infant behavior and the mother-infant relationship. J Child Psychol Psychiatry 1993, 34:917-934.
  84. Plunkett JW, Meisels SJ, Stiefel GS, Pasick PL, Roloff DW: Patterns of attachment among preterm infants of varying biological risk. J Am Acad Child Psychiatry 1986, 25:794-800.
  85. Robertson J, Robertson J: Separation and the Very Young. London: Free Association Books; 1989.
  86. Fahrenfort JJ, Jacobs EAM, Miedema S, Schweizer AT: Signs of emotional disturbance three years after early hospitalization. J Pediatr Psychol 1996, 21:353-366.
  87. Minde K: Mediating attachment patterns during a serious medical illness. Infant Ment Health J 1999, 20:105-122.
  88. Goodfriend MS: Treatment of attachment disorder of infancy in a neonatal intensive care unit. Pediatrics 1993, 91:139-142.
  89. Berridge D: Foster Care: A Research Review. London: Her Majesty’s Stationery Office; 1997.
  90. Child and Family Services: Child Welfare in Canada 2000. Hull, Quebec: Child and Family Services; 2002.
  91. Australian Institute of Health and Welfare: Child Protection Australia 2003–04. Canberra: Australian Institute of Health and Welfare; 2005.
  92. U.S. Department of Health and Human Services Administration for Children and Families Administration on Children, Youth and Families, Children’s Bureau: http://www.acf.hhs.gov/programs/cb/stats_research/afcars/tar/report10.htm The AFCARS Report: Preliminary FY 2003. 2005.
  93. Halfon N, Mendonca A, Berkowitz G: Health status of children in foster care. Arch Pediatr Adolesc Med 1995, 149:386-392.
  94. Takayama JI, Wolfe E, Coulter KP: Relationship between reason for placement and medical findings among children in foster care. Pediatrics 1998, 101:201-207.
  95. Albus KE, Dozier M: Indiscriminate friendliness and terror of strangers in infancy: contributions from the study of infants in foster care. Infant Ment Health J 1999, 20:30-41.
  96. American Academy of Pediatrics Committee on Early Childhood Adoption and Dependent Care: Developmental issues for young children in foster care. Pediatrics 2000, 106:1145-1150.
  97. U.S. Department of Health and Human Services Administration for Children and Families Administration on Children, Youth and Families, Children’s Bureau: http://www.acf.dhhs.gov/programs/cb/publications/cwo98/ Child Welfare Outcomes 1998: Annual Report. 2000.
  98. Dozier M, Higley, Albus KE, Nutter A: Intervening with foster infants’ caregivers: targeting three critical needs. Infant Ment Health J 2002, 23:541-554.
  99. Bernier A, Ackerman JP, Stovall-McClough KC: Predicting the quality of attachment relationships in foster care dyads from infant’s initial behaviors upon placement. Infant Behav Dev 2004, 27:366-381.
  100. Schofield G, Beek M: Providing a secure base: parenting children in long-term foster family care.
    Attach Hum Dev 2005, 7:3-25.
  101. Ainsworth MDS, Bell SM, Stayton DJ: Infant-mother attachment and social development: socialisation as a product of reciprocal responsiveness to signals. In The Integration of a Child into a Social World. Edited by Richards MPM. New York: Cambridge University Press; 1974:99-135.
  102. Levy TM, Orlans M: Attachment disorder and the adoptive family. In Handbook of Attachment Interventions. Edited by: Levy TM. San Diego: Academic Press; 2000:243-259.
  103. Levy TM, Orlans M: Attachment, Trauma and Healing: Understanding and Treating Attachment Disorder in Children and Families. Washington, DC: Child Welfare League of America Press; 1998.
  104. James B: Handbook for Treatment of Attachment-Trauma Problems in Children. New York: Lexington Books; 1994.
  105. Drury-Hudson J: Some effects of attachment disturbance on child behaviour.
    Child Aus 1994, 19:17-22.
  106. Cook A, Spinazzola J, Ford J, Lanktree C, Blaustein M, Cloitre M, DeRosa R, Hubbard R, Kagan R, Liataud J, Mallah K, Olafson E, Van der Kolk B: Complex trauma in children and adolescents.
    Psychiatr Ann 2005, 35:390-398.
  107. Schore AN: Dysregulation of the right brain: a fundmental mechanism of traumatic attachment and the psychopathogenesis of posttraumatic stress disorder. Aust N Z J Psychiatry 2002, 36:9-30.
  108. Tizard B, Rees J: The effect of early institutional rearing on the behaviour problems and affectional relationships of four-year-old children. J Child Psychol Psychiatry 1975, 16:61-73.
  109. Zeanah CH, Mammen OK, Lieberman AF: Disorders of attachment. In Handbook of Infant Mental Health. Edited by: Zeanah CH. New York: Guilford; 1993:332-349.
  110. Vessey JA, Rumsey M: Chronic conditions and child development. In Primary Care of the Child with a Chronic Condition. 4th edition. Edited by: Allen PJ, Vessey JA. St Louis: Mosby; 2004:23-32.
  111. Keck GC, Kupecky RM: Parenting the Hurt Child: Helping Adoptive Families Heal and Grow. Colarado Springs: Pinon Press; 2002.
  112. Main M, Hesse E: Parent’s unresolved traumatic experiences are related to infant disorganized attachment status: is frightened and/or frightening parental behavior the linking mechanism?
    In Attachment in the Preschool Years. Edited by: Greenberg MT, Cicchetti D, Cummings EM. Chicago: University of Chicago Press; 1990:161-184.
  113. Kronstadt D: Complex developmental issues of prenatal drug exposure. Future Child 1991, 1:36-49.
  114. Eagle RS: “Airplanes crash, spaceships stay in orbit:” The separation experiences of a child “in care.”. J Psychother Pract Res 1993, 2:318-334.
  115. Mennen FE, O’Keefe MO: Informed decisions in child welfare: the use of attachment theory.
    Child Youth Serv Rev 2005, 27:577-593.
  116. Bowlby J: Forty-four juvenile thieves: their characteristics and home-life. Int J Psychoanal 1944, 25:19-52.
  117. O’Conner TG, Bredenkamp D, Rutter M, The English and Romanian Adoptees (ERA) Study Team: Attachment disturbances and disorders in children exposed to early severe deprivation. Infant Ment Health J 1999, 20:10-29.
  118. Smyke AT, Dumitrescu A, Zeanah CH: Attachment disturbances in young children I: the continuum of caretaking. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry 2002, 41:972-982.
  119. Dozier M: Challenges of foster care. Attachment and Human Development 2005, 7:27-30.
  120. Gunnar MR, Brodersen L, Nachmias M, Buss K, Rigatuso : Stress reactivity and attachment security.
    Dev Psychobiol 1996, 29:191-204.
  121. Provence S, Lipton RC: Infants in Institutions. New York: International University Press; 1962.
  122. Hopkins-Best M: Toddler Adoption: The Weavers Craft. Indianapolis: Perspectives Press; 1998.
  123. Eagle RS: The separation experience of children in long-term care: Theory, research, and implications for practice. Am J Orthopsychiatry 1994, 64:421-434.
  124. Hughes DA: Facilitating Developmental Attachment: The Road to Emotional Recovery and Behavioral Change in Foster and Adopted Children. Northvale, New Jersey: Jason Aronson Inc; 1997.
  125. Dozier M, Stovall KC, Albus KE, Bates B: Attachment for infants in foster care: The role of caregiver state of mind. Child Dev 2001, 72:1467-1477.
  126. Fisher PA, Gunnar MR, Chamberlain P, Reid JB: Preventative intervention for maltreated preschool children: Impact on children’s behavior, neuroendocrine activity, and foster parent functioning. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry 2000, 39:1356-1364.
  127. Gribble K: Physiologically congruent care for infants and special care for post-institutionalized children. J Child Adolesc Psychiatr Nurs, in press.
  128. Australian Breastfeeding Association: Relactation and Adoptive Breastfeeding. East Malvern, Victoria: Australian Breastfeeding Association; 2004.
  129. Gribble K: Post-institutionalized adopted children who seek breastfeeding from their new mothers.
    J Prenatal Perinatal Psychol Health 2005, 9:217-235.
  130. Singer J: Immaculate Conceptions: Thoughts on Babies, Breeding and Boundaries. Melbourne: Lothian Books; 2005.
  131. Harvey IJ: Australian Parents for Vietnamese Children: A Social and Psychological Study of Inter-Country Adoption. Sydney: New South Wales Department of Youth and Community Services; 1980.
  132. Mathis JC: Local family has love for 11, 2 adopted children from Haiti adjust to life in Ann Arbor area.
    The Ann Arbor News September 13, 2004
  133. Gribble K: Breastfeeding a medically fragile foster child. J Hum Lact 2005, 21:42-46.
  134. Bowlby J: Attachment and Loss, Attachment. Volume 1. London: Hogarth Press; 1969.
  135. Hofer MA: Early relationships as regulators of infant physiology and behavior. Acta Paediatr Suppl 1994, 397:9-18.
  136. Gribble K: The Post-institutionalised Child.
    http://www.bensoc.asn.au/parc_search/transracial_article_educate.html
  137. Cohen S: Trauma and the developmental process: excerpts from an analysis of an adopted child.
    Psychoanal Study Child 1994, 51:287-302.
  138. Dignam DM: Understanding intimacy as experienced by breastfeeding women. Health Care Women Int 1995, 16:477-485.
  139. Davies M: A few thoughts about the mind, the brain, and a child with early deprivation. J Anal Psychol 2002, 47:421-435.
  140. Epstein K: The interactions between breastfeeding mothers and their babies during the breastfeeding session. Early Child Dev Care 1993, 87:93-104.
  141. Paul K, Dittrichova J, Papousek H: Infant feeding behavior: development in patterns and motivation.
    Dev Psychobiol 1996, 29:563-576.
  142. Robson KS: The role of eye-contact in attachment. In Early Human Development. Edited by: Hutt SJ, Hutt C. London: Oxford University Press; 1973:224-233.
  143. Groza V, Ryan SD: Pre-adoption stress and its association with child behavior in domestic special needs and international adoption. Psychoneuroendocrinology 2002, 27:181-197.
  144. Edholm F: The unnatural family. In The Changing Experience of Women. Edited by: Whitelegg E, Arnot M, Bartels E. Oxford: Martin Robertson in association with Open University; 1982:166-177.
  145. Miall CE: The stigma of adoptive parent status: perceptions of community attitudes towards adoption and the experience of informal social sanctioning. Fam Relat 1987, 36:34-39.
  146. Marcovitch S, Cesaroni L, Roberts W, Swanson C: Romanian adoption: parent’s dreams, nightmares and realities. Child Welfare 1995, 74:936-1032.
  147. Affonso D, Bosque E, Wahlberg V, Brady JP: Reconciliation and healing for mothers through skin-to-skin contact provided in an American tertiary level intensive care nursery. Neonatal Netw 1993, 12:25-32.
  148. Friedman ME: Mother’s milk: a psychoanalyst looks at breastfeeding. Psychoanal Study Child 1996, 51:473-490.
  149. Rosenblatt JS: Psychobiology of maternal behavior: contribution to the clinical understanding of maternal behavior among humans. Acta Paediatr Suppl 1994, 397:3-8.
  150. Marvin R, Cooper G, Hoffman K, Powell B: The circle of security project: Attachment-based intervention with caregiver-pre-school child dyads. Attach Hum Dev 2002, 4:107-124.
  151. Gunnar MR, Morison SJ, Chisholm K, Schuder M: Salivary cortisol levels in children adopted from Romanian orphanages. Dev Psychopathol 2001, 13:611-628.
  152. Hopkins J: Overcoming a child’s resistance to late adoption: how one attachment facilitate another.
    J Child Psychother 2000, 26:335-347.
  153. Lanyado M: Daring to try again: the hope and pain of forming new attachments. Therapeutic Communities: International Journal for Therapeutic and Supportive Organizations 2001, 22:5-18.
  154. Marcus RF: The attachments of children in foster care. Genet Soc Gen Psychol Monogr 1991, 117:367-395.
  155. Small MF: Our Babies Ourselves: How Biology and Culture Shape the Way We Parent. New York: Anchor Books; 1998.
  156. Hills-Bonczyk SG, Tromiczak KR, Avery MD, Potter S, Savik K, Duckett LJ: Women’s experiences with breastfeeding longer than 12 months. Birth 1994, 21:206-212.
  157. Dettwyler KA: A time to wean: the hominid blueprint for the natural age of weaning in modern human populations. In Breastfeeding: Biocultural Perspectives. Edited by: Stuart-Macadam P, Dettwyler KA. New York: Aldine de Gruyter; 1995:39-73.
  158. Fadiman A: The Spirit Catches You and You Fall Down. New York: Noonday Press; 1997.
  159. Schleifer SJ, Scott B, Stein M, Keller SE: Behavioral and developmental aspects of immunity. J Am Acad Child Psychiatry 1986, 6:751-763.
  160. Maunder RG, Hunter JJ: Attachment and psychosomatic medicine: development contributions to stress and disease. Psychosom Med 2001, 63:556-567.
  161. Drummond PD, Hewson-Bower B: Increased psychosocial stress and decreased mucosal immunity in children with recurrent upper respiratory tract infections. J Psychosom Res 1997, 43:271-278.
  162. Wilson ME, Megel ME, Fredrichs AM, McLaughlin P: Physiologic and behavioral responses to stress, temperament, and incidence of infection and atopic disorders in the first year of life: A pilot study. J Pediatr Nurs 2003, 18:257-266.
  163. Schneider B: Providing for the health needs of migrant children. Nurse Pract 1986, 11:54-58.