Hason vagy háton?

Ha 25-30 évvel ezelőtt teszed fel ezt a kérdést, és arra vagy kíváncsi, hogyan is célszerű fektetni a kisbabát, ha leteszed, az esetek többségében azt a választ kaptad volna, hogy természetesen HASRA! Arra hivatkoztak volna, hogy így nyugodtabban, mélyebben alszik, amíg ébren van, sokat erősödik, mert többször kinyomja magát, emelgeti a fejét és csípőízülete is optimális terpesztartásban van, és minden bizonnyal azt is hozzátették volna, hogy így kifolyik a szájából a tej, ha bukik vagy hány, nem fog megfulladni. A mai nagyszülők generációja még minden tanácsadó könyvben a hasonfekvés előnyeiről olvashatott.

Fordulat az ajánlásokban: ne fektesd hasra!

Legalábbis alváshoz semmiképpen sem! – ezt a figyelmeztetést húsz évvel ezelőtt kezdték hangoztatni, amikor a fejlett országokban a hirtelen bölcsőhalál (SIDS, a halál oka ismeretlen) a vezető halálokok közé került, és egyre több elemzés, kutatás foglalkozott azzal a nagyon is lényeges kérdéssel, hogy miként előzhetnénk meg ezeket a tragikus, látszólag ok nélkül bekövetkező haláleseteket. Az áldozatok legszembetűnőbb közös tulajdonsága az volt, hogy hason fekve találtak rájuk. Ezen alapult az ajánlások gyökeres változása: minden lehetséges fórumon igyekeztek felhívni a szülők figyelmét arra, hogy kisbabájukat csakis hanyattfekvő pozícióban altassák. A kampány látszólag eredményesnek is bizonyult: a legtöbb országban, ahol terjedni kezdett a hanyatt fekve altatás, csökkent a SIDS halálesetek aránya. Voltak azonban olyan országok is, ahol a csökkenés kisebb mértékű volt, illetve inkább arányeltolódás következett be a halálokok között. Ez azt jelentette, hogy a SIDS halálesetek számának csökkenése ugyanakkor magával vonta az egyéb váratlan csecsemőkori halálokok (például fulladás, beszorulás, agyonnyomás) arányának növekedését.

A cikk folytatása a HelloBaby oldalán olvasható.