Riportok

„A szülés és a születés valójában egy, egységes folyamat” – interjú Varga Katalin pszichológussal

„… a szülés és a születés, ha innen nézem, az anya, ha onnan nézem, a gyerek ügye, ez valójában egy, egységes folyamat. Ezt a különböző helyzetekben tiszteletben kellene tartani” – vallja dr. Varga Katalin pszichológus. A szakember az ELTE professzora, a perinatális szaktanácsadói képzés egyik alapítója és az Úton… Séta a SzülésSzületéS minőségéért elnevezésű rendezvény egyik szervezője. Bár az idei Séta már július elején véget ért, ám a szülés-születés témája továbbra is ugyanolyan fontos és izgalmas.

„A kenguruzó babák nyugodtabbak, egészségesebbek és jobban fejlődnek” – beszélgetés dr. Schill Beáta neonatológussal

Létezik egy módszer, amelyet a természet adott. Létezik egy orvos, akinek nem is életcélja, hanem inkább az élete, hogy minél több koraszülöttnek legyen esélye az egészséges életre. Egy tudományosan igazolt módszerről van szó, amelyet egyre több magyarországi koraszülött intenzív osztályon is használnak. De még mindig nem mindenütt. Dr. Schill Beáta, tavaly Aranyanyu-díat is nyert a munkájával, bátor nő, az elvei mellett kiálló ember, aki oroszlánként harcol azért, hogy a keze alatt cseperedő babák a lehető legjobb ellátásban részesüljenek. Jelenléte nyugalmat sugároz, hitet ad, és lássuk be, ez nem könnyű feladat a mai magyar egészségügyben. Rohr Linda beszélgetett vele a kenguruzás világnapja és a „kenguruverseny” alkalmából.

„Vedd az öledbe a babát, ringasd, és megnyugszik” – beszélgetés dr. Bagdy Emőkével

Missziója, hogy minél többünkkel megismertesse, hogyan működik az emberi lélek. Megszervezte a Szülők Iskoláját és a Pedagógusok Akadémiáját, hogy megmutassa a nagyoknak, mit éreznek a kicsik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk arról, hogyan neveljük a gyermekeinket.

Anyatejes táplálás - riport Tóthné Hasilló Annamáriával

Milyen különös, hogy egy ilyen végtelenül természetes és magától értető dolgot, mint az anyatejes táplálás, propagálni kell. Az utóbbi két évtizedben egyre több helyen próbálják felhívni a figyelmet az anyatejes táplálás egészségvédő, pozitív testi-lelki hatásaira.

Az egrieknek, Eger környékieknek nagy szerencséjük van, mert itt helyben is működik nemzetközi laktációs szaktanácsadónő. Tóthné Hasilló Annamáriának hívják. Sokan évek óta ismerik és elismerik szülésznőként és szoptatási szaktanácsadóként végzett professzionális és nagy empátiával végzett munkáját. 2011-ben az Országos Bábaszövetség az ő számára adományozta az „ÉV BÁBÁJA” díjat, amit a szakma és az édesanyák szavazatai alapján ítélnek oda.

– Bár az anyatej jelentőségéről az egészségügyi szakemberek elismerően szólnak, a gyakorlatban még mindig sok a tennivaló. Rengeteg kismama küszködik szoptatási gondokkal. Milyen tényezők nehezíthetik meg, hogy egy ilyen összetett, idegi-hormonális szabályozás alatt álló folyamat gördülékenyen működhessen?

Carlos Gonzalez: az orvos, aki a szabályok megszegésére biztatja a szülőket

Carlos Gonzalez. Photograph: Martin Godwin for the GuardianTíz évvel az után, hogy megjelent sikerkönyve a gyerekek és az evés kapcsolatáról, dr. Carlos Gonzalez gyereknevelési kérdések szélesebb spektrumával kezdett foglalkozni. Nem a gyors megoldások híve, hanem teljesen más szemszögből közelíti meg a gyereknevelést.

Több ismerős anyatársam egészen megőrül, ha csak meghallja Carlos Gonzalez spanyol gyermekorvos nevét. („Annyira jóképű!” „Elképesztő hangja van!”) Sikerkönyve, a Nem eszik a gyerekem” szülők ezreit nyugtatta meg tíz évvel ezelőtti megjelenése óta. Ő az az orvos, aki azt állítja, hogy nem számít, ha a gyerekünk nem eszik zöldséget – persze azért ne is szemetet egyen.

Pár éve telefonon készítettem interjút Gonzalezzel. A gyerekek evési szokásairól beszélgettünk, és arról, hogy mi szokta elkeseríteni vagy felbosszantani a szülőket. Rávezetett, hogy más nézőpontból vizsgáljam meg ezt a – szülőknek annyi frusztrációt okozó – témát: a gyerekéből. Azt kérdezte: „Fel tudja idézni, milyen, amikor valaki megeteti? Elég stresszes érzés, amikor valaki egy villával közelít! (Tényleg az, próbálják ki!) Hogy tetszene, ha soha nem szabályozhatná az adagot és ha olyasmit is meg kellene ennie, amit nem szeret?”

Fogas kérdések

Riportunkban dr. Sarló Gabriella fogszakorvost kérdeztük a fogápolással kapcsolatban. A doktornő 2006 nyarán, a Séta a Szoptatásért című rendezvényünkön személyesen vezetett beszélgetést ebben a témában.

Kérdés: Mennyiben módosul a fogápolás a várandósság ill. a szoptatás során?

Válasz: Abban az esetben, ha az anyuka már korábban is megfelelően ápolta a fogait, és rendszeresen járt kontrollra, különösebb változtatásra nincs szükség. Ha tervezett terhességről van szó, ajánlott előtte fogorvosi vizsgálaton résztvenni, és a szükséges beavatkozásokat elvégeztetni, hogy fogászati - szájsebészeti góc ne maradjon vissza. Ez azért fontos, mert minden góc másodlagos, komoly betegségek forrása lehet, ami a magzatot is veszélyeztetheti. Nem beszélve arról, hogy a szülés körül jelentkező fogfájás mennyi bonyodalmat okoz a kismamának!

Majomszeretet és kényeztetés

Ranschburg Jenő gyermekpszichológus elé tártuk az anyák leggyakoribb kétségeit, amik a baba születése után jelentkeznek.

A Ranschburg Jenővel készített interjú a Kismama magazinban 2008 augusztusában jelent meg.

- Vágjunk a közepébe! Sok anyát felkészületlenül ér az első gyerek születése. Áradnia kellene a boldogságnak, helyette viszont elborítanak a kétségek! Mert a csecsemő nem úgy működik, ahogy vártuk, nem olyan elégedett, nem annyit alszik, sokkal többet sír.

- A baba nem olyan ajándék, aki csak örömet szerez. A szülői szerep a szó legtisztább értelmében szolgálat. Az első hat-nyolc hónap a csecsemő igényeinek feltétel nélküli kielégítéséről szól. Ezzel nem lehet elkényeztetni, ez nem majomszeretet! Ha megkapja ebben a fontos fejlődési szakaszban, amit kér, két-három éves korára tündéri, bűbájos gyerek lesz belőle! A stabilitás, a biztonság érzését ugyanis az adja neki, ha elfogadják, szeretik olyannak, amilyen. Egyébként tény, hogy a sokat hordozott, kézben tartott baba háromévesen lényegesen ritkábban kéredzkedik kézbe, mint az, akinek ezt az igényét csecsemőkorában nem elégítették ki.

Hogyan készülj várandósan kisbabád szoptatására?

Rózsa Ibolya

Rózsa Ibolya szoptatási tanácsadó és három fiú édesanyja. Első kisfia az Egyesült Államokban született, ott találkozott először a La Leche Ligával. A Liga iránymutatásának segítségével sikerült második és harmadik gyermekét problémamentesen szoptatnia. A La Leche Liga Magyarországon is évek óta működik, melynek Ibolya önkéntes tanácsadója lett: telefonon keresztül és baba-mama csoportokban segíti az édesanyákat. 2002 nyarán letette a legmagasabb szintű, nemzetközileg elismert laktációs szaktanácsadói (IBCLC) vizsgát, és azóta magánpraxisban is segíti a hozzá fordulókat. A beszélgetésünk alatt kiderült: Ibolya rengeteget tud a szoptatásról, és szenvedélyesen szereti hivatását. Szoptatási szaktanácsadó társaival mostanra azt is elérték, hogy a Semmelweis Egyetemen laktációs szaktanácsadó vizsgára felkészítő képzés induljon.

Az anyatej immunológiai sajátossága: pótolhatatlan és utolérhetetlen - interjú W. Ungváry Renátával

Biztos minden édesanya másként játszik el a fejében a saját (egyelőre ismeretlen) szülése gondolatával, főleg az elsőével - én csupán a szülésig gondolkodtam (túl) a magamét. A szoptatáson nem törtem a fejem. Hogy vajon majd megy-e, nem lesz-e gond, lesz-e elég tejem, fog-e tudni szopni a gyermekem. Van, aki már pocakosan is sokat gondol erre, de az is lehet, hogy előre megijed, hogy vajon sikerül-e majd neki. Szerencsés vagyok - vagy nem csupán szerencsés -, hogy e téren sikereket könyvelhetünk el a fiammal.

"Együtt könnyebben gyógyulnak" - Kurimay Tamás pszichiáter

Magyarországon a kismamák háromnegyede él meg átmeneti elesettséget, 15 százalékuk depressziós lesz. A Szent János Kórház és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) Kurimay Tamás pszichiáter vezetésével, német minta alapján "anya-gyermek egységet" működtet, ahol csecsemőjével együtt gyógyítják a pszichiátriai kezelésre szoruló kismamát.

MN: Miért támogatandó, hogy a kórházba kerülő édesanya együtt maradjon a csecsemőjével? Említette, akármilyen beteg az anya, feszültséget kelt benne, ha elviszik a babáját. Milyen hatással van a szétválasztás a csecsemőre?

Ki segít, ha gond van a szoptatással?

Első gyermeküket szülő kismamák hazatérve a kórházból, többnyire saját édesanyjukhoz fordulnak, ha szoptatni szeretnék az újszülöttet és ez valami miatt nem sikerül, vagy a tejelválasztás nem olyan mértékű, mint azt szeretnék. Ha a nagymama valami miatt nem szoptatott annak idején, gond van. Ma már ilyen esetekben a kismama „laktációs szaktanácsadóhoz” fordulhat.

Rózsa Ibolya IBCLC nemzetközileg elismert laktációs szaktanácsadó vizsgával rendelkezik. Őt kérdeztük errõl az újnak mondható szakmáról és annak rejtelmeiről...

Feliratkozás RSS - Riportok csatornájára