A legjobb karácsonyi ajándékok kismamáknak
Nincs könnyű dolga annak, aki tényleg hasznos ajándékot szeretne adni egy kismamának. Árudömping van, rengeteg hasznos és még több haszontalan termék, amikről esetleg előre nem is tudjuk, hogy soha az életben nem fogjuk használni, de mivel ajándékba kaptuk vagy „olyan drága volt”, még évek múlva is ott porosodik a szekrényben, mert sajnáljuk kidobni.
Hogy lehetőleg ne fogjunk mellé a születendő családtagnak szánt ajándékkal, vegyük át ezt a kérdést egészen az alapoktól. Induljunk ki abból, hogy mik a valós, veleszületett szükségletei egy csecsemőnek, és hogyan tudjuk ezeket az igényeket a legegyszerűbben, leghatékonyabban kielégíteni úgy, hogy lehetőleg a legkisebb megterhelést rójuk az anyára és a családra.
A csecsemő valós igényei valójában nem nagyok. Enni szeretne, melegre és emberi közelségre van szüksége, és egészen a születésétől kezdve fejlettségének megfelelő kommunikációra vágyik. Sokféle módon megadhatjuk ezeket neki. A legegyszerűbb, legtermészetesebb és legkevesebb eszközt igénylő út, ha igény szerint szoptatjuk és a fennmaradó időben pedig igény szerint hordozzuk őt.
Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek alternatívák, és akinek valaha volt kisbabája tudja, hogy a szülői feladatok legnemesebbike, hogy a mindenki számára elfogadható, a család pszichikus és testi energiáit is leginkább kímélő megoldásokat megtalálja.