A szoptatás jelentős megtakarítás – áll egy tanulmányban

Ha minden amerikai nő követné az orvosi ajánlást és hat hónapos koráig kizárólag szoptatná gyermekét, az USA egészségügyi kiadásai évente 13 milliárd dollárral csökkennének, és 911 haláleset lenne megelőzhető – a Pediatrics folyóirat új számában megjelent elemzés szerint.

A tanulmány szerzői összehasonlították 10 gyermekbetegség költségeit a jelenlegi szoptatási arányok mellett azzal, ha az amerikai nők 90%-a az ajánlásoknak megfelelően szoptatna. A költségekbe beszámították az orvosi ellátást, valamint a közvetett költségeket, úgymint a munkából kiesett időt.

A szoptatás hiányával összefüggésbe hozható halálesetek nagy részét a bölcsőhalál és a koraszülöttek esetében előforduló komplikációk tették ki.

Az amerikai nők kb. háromnegyede szoptat, de csak 32%-uk szoptat kizárólagosan három hónapon túl. Mindössze a gyermekek 12%-át szoptatják kizárólagosan 6 hónapos korig.

Számos orvosi szervezet – köztük az Amerikai Gyermekorvosi Akadémia – sürgeti a Kongresszust, hogy évi 15 millió dollárral támogassa a szoptatást az Egyesült Államokban. A tanulmány szerzői megállapítják, hogy több támogatásra van szükség a szoptatás elősegítésére a kórházakban és a munkahelyeken is.

„Nem szabadna az anyákat hibáztatni, mivel gyakran nem kapnak megfelelő támogatást – sokszor a gyermek születése pillanatától”– áll Dr. Melissa Bartick sajtóközleményében, aki a kutatás vezetője, a Harvard Orvosi Egyetem oktatója.

Forrás

Fordította: Vidovszki Noémi