A szoptatás jó hatással van a gyermek szívére
A szoptatás védő hatású lehet a szívre
Egy új tanulmányban a kutatók megállapították, hogy a szoptatott gyermekeknek felnőtt korukban
kisebb a kockázatuk a szívbetegségekre, mint mesterségesen táplált társaiknak.
A tanulmányban kimutatták, hogy a csecsemőkorukban szoptatott felnőtteknek kisebb a testtömegindexük (BMI), és az átlagosnál magasabb a HDL-koleszterin – a „jó” koleszterin – szintjük – mindkettő védő hatású a szívbetegségekkel szemben.
A kutatók önkéntesek két generációját vizsgálták, akik a Framingham szívbetegség-tanulmányban vettek részt. A résztvevők között volt 393 anya és 962 gyermekük. Az anyák beszámoltak arról, hogy gyermekeiket szoptatták-e és ha igen, mennyi ideig.
Az eredmények szerint azoknak a középkorú felnőtteknek, akiket csecsemőkorukban szoptattak, 55%-kal nagyobb eséllyel volt magas, mint alacsony a HDL-koleszterin szintje.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a szoptatottaknak felnőttkorukban sokkal kisebb volt a testtömegindexük.
„Az eredmények azt mutatják, hogy a korai környezeti hatásoknak hosszú távú hatásuk van az egészségre” – mondta Nisha I. Parikh a tanulmány szerzője – „és azt is megerősítik, hogy az érelmeszesedés és a szívbetegség olyan élethosszig tartó betegségek, amelyek a korai életszakaszban gyökereznek.”