A szoptatás valóban segíti a kötődést, mert felszabadítja a szeretethormont

A tudósok megfejtették a titkot, hogy a szoptatás hogyan segíti az anyák kötődését kisbabájukhoz.

A csecsemőgondozási szakemberek előtt már régóta ismert, hogy a szoptatás közben megvalósuó közelség és bensőségesség erősíti az anyai ragaszkodást. Egy most megjelent tanulmány azonban azt is feltárta, hogy a csecsemő szopása megváltoztatja az anya agyának viselkedését. Ennek eredményeként az édesanya agyában a „szeretethormonnak” is nevezett oxitocin erőteljes kiáramlása következik be. Ez erősíti az anyában a bizalom, szeretet és ragaszkodás érzését, mondják a kutatók.

A oxitocin, amit bizalomhormonnak is neveznek, természetes módon termelődik a hypothalamusban – az agynak mandulanagyságú, testhőmérsékletet, szomjúságot, éhségérzetet és fáradtságot szabályozó részében. Ez a hormon részt vesz a szexuális vonzalom kialakulásában, elősegíti a bizalom érzését és csökkenti a félelmet. Szülés alatt is felszabadul, szoptatás közben pedig elárasztja az agyat.

Azt azonban mindeddig senki nem tudta, hogyan képes a többezernyi agysejt annyi oxitocint felszabadítani, ami elégséges az anya hangulatának megváltoztatásához. A most megjelent tanulmány, amely a Public Library of Science Computational Biology c. folyóiratban jelent meg, válasszal tud szolgálni.

Normális körülmények között az agysejtek (neuronok) nyúlványainak végén az olyan anyagok, mint például az oxitocin, viszonylag kis mennyiségben szabadulnak fel. A Warwick Egyetem kutatói által vezetett kutatócsoport számítógépes modellek segítségével kimutatta, hogy amikor a baba szopik, az anya neuronjainak rövid nyúlványán keresztül oxitocin áramlik ki. A rövid nyúlványok (dendritek) általában az információ fogadására és nem továbbítására szolgálnak.

Ez az extra hormonkiáramlás sokkal erősebb kapcsolatokat létesít az idegsejtek között egy olyan pozitív visszacsatolási hurkot hozva létre, ahol minél nagyobb a hormon koncentrációja, annál gyorsabb a termelődése.

Forrás