A koraszülött babák szinte az összes időt inkubátorban töltik, pedig van, ahol sokkal jobb helyen lennének: az édesanyjuk testén. Számos kutatás állítja, hogy azok a babák, akiket naponta a szülő mellkasára tesznek, sokkal jobban fejlődnek inkubátorban elhelyezett társaiknál.

Takács Eleonóra és férje három évig vártak kislányuk érkezésére. A várandósság teljesen problémamentes volt, legalábbis az első hat hónapban. A 26. hét környékén azonban hirtelen elkezdett szivárogni a magzatvíz, és mivel Eleonóráék és az orvosok versenyfutása az idővel sikertelennek bizonyult, Bogi alig több mint hat hónaposan meg is született. Testsúlya ekkor 760 gramm volt.

„Amikor megtudtam, hogy meg kell indítani a szülést, mert Bogi veszélyben van, két érzés kavargott bennem: a kétségbeesés és az aggodalom – idézi fel Eleonóra. – Másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy minden igyekezetem ellenére anyaként kudarcot vallottam. Az én hibám, hogy a testem nem tudta tovább megtartani a kisbabámat. Épp ezért a szülés – az orvosok összes igyekezete ellenére – ijesztő volt és traumatikus. Utána Bogit természetesen azonnal inkubátorba tették.” A kórház pozitív hozzáállásának köszönhetően Eleonóra már a második napon kézbe vehette a csöppnyi kislányt, akit eleinte egy-egy órára tettek a mellkasára, de párhuzamosan a kislány fejlődésével nőtt az összebújva töltött idő is. „Bogit folyamatosan figyelték, függetlenül attól, hogy az inkubátorban feküdt-e vagy rajtam – folytatja Eleonóra a mesélést. – Mivel a kórházban ismerték és támogatták a kengurumódszert, meg sem lepődtek azon, hogy az életfunkciói mérhetően jobbak voltak azokban az órákban, amikor fizikailag érintkezhetett velem. Közben bennem is hatalmas változások mentek végbe. A fáradtság és a feszültség ellenére összehasonlíthatatlanul könnyebb volt ott ülni vele a karomban, mint az inkubátor mellett. Hihetetlen megkönnyebbülés volt, hogy végre tehetek valamit érte, úgy éreztem, kaptam egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam, jó anya vagyok. Mire hazamentünk a kórházból, az önvád helyét átvette a megnyugvás és a remény, hogy minden rendben lesz vele.”

A cik folytatása a Nők Lapja Cafén olvasható.