Az anyatej immunológiai sajátossága: pótolhatatlan és utolérhetetlen – interjú W. Ungváry Renátával
Biztos minden édesanya másként játszik el a fejében a saját (egyelőre ismeretlen) szülése gondolatával, főleg az elsőével – én csupán a szülésig gondolkodtam (túl) a magamét. A szoptatáson nem törtem a fejem. Hogy vajon majd megy-e, nem lesz-e gond, lesz-e elég tejem, fog-e tudni szopni a gyermekem. Van, aki már pocakosan is sokat gondol erre, de az is lehet, hogy előre megijed, hogy vajon sikerül-e majd neki. Szerencsés vagyok – vagy nem csupán szerencsés -, hogy e téren sikereket könyvelhetünk el a fiammal. Sokan vannak azonban, akiknek az első gyermekükkel nem úgy sikerült a szoptatás, ahogy eredetileg képzelték, és vannak olyanok is, akik első babájukat várva vágynak korrekt és érdemi információra e témakörben. W. Ungváry Renáta szoptatási tanácsadóval, a Kismama című lap újságírójával készített interjúnkban nekik próbáltuk meg összeszedni a legalapvetőbb tudnivalókat az igény szerinti szoptatást, a szoptatási sikereket, problémákat és úgy általában a szoptatást illetően.
Ha kérdésetek van a témában, forduljatok hozzánk bizalommal!
– Induljunk ki abból, hogy az ember egyszer csak (viszonylag hamar) megkapja a gyermekét a kórházban. (ebben az esetben az otthon szülésekről és az ambuláns szülésekről nem ejtünk szót). Milyen tényezők hátráltathatják a szoptatást kezdetben? Milyen intő jelekre hívnád fel a kezdő édesanyák figyelmét – mihez ragaszkodjanak végig szülésük után, ha fontos számukra, hogy szoptassanak?
– A baba és a mama 24 órás együttléte, vagyis a rooming-in a legfontosabb. A szoptatást már a tejbelövellés előtt célszerű elkezdeni.
Az interjú folytatása a Minivilág oldalán olvasható.