Ez most az egyedülálló anyáknak szól…
Mindig tudtam, hogy egyszer lesznek gyerekeim. Mindig tudtam, hogy egyszer férjhez fogok menni. Amikor pedig úgy 9 éves voltam, rájöttem, hogy megvan annak is a távoli esélye, hogy egyszer el fogok válni.
A 80-as években voltam gyerek, és bár a szüleim boldogan éltek, mióta az eszemet tudtam, körülöttünk sok családban éppen zajlott a válás. Természetesen amikor elképzeljük magunkat, amint menyasszonyként végigvonulunk a templomon, a válás gondolata ritkán keveredik a képbe.
Végzős főiskolás voltam, amikor a tavaszi szünetben férjhez mentem. 2003-ban diplomáztam, azután teherbe estem, és 2004 nyarán megszületett a lányom. A kisfiam 2 évvel és 3 hónappal később érkezett. Mint olyan sok fiatal lány, én is előbb kötöttem össze valakivel az életemet, minthogy rendesen megismertem volna saját magamat – abban bízva, hogy a szerelem kitart, miközben fogalmam sem volt, hogy ez pontosan mit is jelent. Röviden: nem illettünk össze. Kicsit bővebben: olyan sokat veszekedtünk, hogy az esküvőig is alig jutottunk el, és többször is elhagytam a férjemet, mielőtt valóban lezártuk a kapcsolatunkat.
Az egyik fő oka annak, hogy a kisgyermekes anyák a férjük mellett maradnak, az egyedülléttől való félelem. Elborzasztja őket annak a felelősségnek a súlya, ami egyedülálló szülőként a vállukra nehezedne. Ezért maradtam én is 5 évig a házasságban … amíg el nem döntöttem, hogy mivel úgyis teljesen egyedül csináltam eddig is mindent, miért is ne tehetném ezt hivatalossá.
Amikor Chava egyéves volt, vele együtt résztvettem az LLLI (La Leche League International) Washington D.C.-ben rendezett konferenciáján. Meghallgattam egy előadást és beszélgetést, melyet az LLL egyik alapítója tartott, aki egyben jogász. Arról szólt, milyen szerepet tölt be a szoptatás szétköltözés és válás esetén. Rengeteget tanultam. Most pedig szoptatási tanácsadóként évente többször hívnak sebzett, frusztrált anyák, akik a gyermekeik felügyeleti jogáért küzdenek a férjükkel szemben – képesek lennének torkuk szakadtából üvölteni és teljes erőből küzdeni a gyerekeikért, arra kérnek, tanúskodjam a bíróságon a kizárólagos szoptatás fontosságát védve… és bár kevés dolog van, ami mellett nagyobb hévvel kiállnék, mint az anya-gyerek kapcsolat és a szoptatás, ezekkel a nagyon erős anyákkal a következő tudnivalókat szoktam megosztani:
Ne vidd be a szoptatást a csatatérre! Az anyatej kiválóságát, csecsemőtáplálásbeli elsőbbségét alátámasztó tanulmányok és evidencia-alapú kutatások tömkelege ellenére a bírók és jogászok nagy része: Egyszerűen. Nem. Érti. Tartsd távol a szoptatást az aktakupacoktól – az, hogy hogyan táplálod a gyermekedet, senki másra nem tartozik, csak rád! Az, hogy hol alszik a gyermeked, senki másra nem tartozik, csak rád! Méltányos és ésszerű párbeszédre törekedj – remélhetőleg sikerül békés megegyezést kialakítani, de ha mégsem, csak mosolyogj, és a többit fedd el a világ elől – mert ha rákényszeríted a bíróságot, hogy döntést hozzon, az az elképzelhetetlen dolog is megtörténhet, hogy hivatalos határozat TILTJA MEG neked a kizárólagos szoptatást. Ha pedig veszítesz, a kisbabád is veszít.
