• 1939: Dr. Cicely Williams beszédet tart a szingapúri Rotary Club-ban, ami a „Tápszer és gyilkosság” címet viseli. Ebben rámutat, hogy sok csecsemő a helytelen csecsemőtáplálási gyakorlat miatt hal meg, és hogy „a félrevezető csecsemőtáplálási propagandát a legsúlyosabb bűntényként kellene büntetni, és az általa okozott halálokat gyilkosságnak tekinteni”.
• 1968: Dr. Derrick Jelliffe, a Caribbean Food and Nutrition Institute jamaicai munkatársa új fogalmat talál ki: „kereskedelmi eredetű alultápláltság” – hogy ezzel is érzékeltesse, mekkora egészségügyi gondokhoz vezet a mesterséges táplálás propagandája.
• 1974: A brit „War on Want” nevű jótékonysági szervezet kiadványt szerkeszt The Baby Killer (A csecsemőgyilkos) címmel arról, milyen végzetes következményekkel járhat az anyatejet helyettesítő
  termékek propagandája a Harmadik Világban. Egy svájci civil szervezet lefordíttatja a kiadványt, és kiadja Svájcban „Nestlé Tötet Babies” „Nestlé, a babák gyilkosa”) címen. A Nestlé ezért bepereli a szervezetet.
• 1976: A Nestlé rágalmazási ügyében a civil szervezet elveszti a pert, de csak jelképes büntetéssel sújtják. A bíró figyelmezteti a Nestlét, hogy meg kell változtatnia marketing-gyakorlatát. Ugyanebben az évben egy amerikai apácarend, a Sisters of the Precious Blood (A drága vér nővérei) bepereli a
  Bristol-Myers-t.
• 1978: A Bristol-Myers bíróságon kívül intézi el az ügyet: megígéri, hogy beszüntet minden közvetlen tápszerreklámot, és beszünteti az anyalátogató üzletkötők alkalmazását. Az Egyesült Államok szenátusa több ügyet is tárgyal, milyen problémákat okoz a mesterséges táplálás helytelen marketingje a fejlődő országokban.
• 1979: A WHO/UNICEF nemzetközi csecsemő- és kisgyermektáplálási konferenciát hív össze. A konferencia legfőbb javaslata: ki kell dolgozni egy nemzetközi kódexet a marketingre. Ezen a konferencián alakul meg a Nemzetközi Csecsemőtáplálási Akcióhálózat (International Baby Food Action Network, IBFAN) is.
• A közös WHO/UNICEF konferencia beszámolójában olvashatjuk a következőket: „Ezért tehát a társadalom felelőssége, hogy támogassa a szoptatást, és védje a terhes és szoptató anyákat minden ezzel ellentétes befolyástól.”
  valamint: „A nők csak akkor tudnak valós és objektív döntést hozni, ha megvan a kellő ismeretük hozzá – a kellő ismeret pedig csecsemő- és kisgyermek-táplálási oktatást és tájékoztatást feltételez, valamint olyan kormányszintű intézkedéseket, amelyek védik a nőket a félretájékoztatástól.”

  Ez vezetett végül oda, hogy felvázolták Az anyatejet helyettesítő készítmények marketingjének nemzetközi kódexét, amit 1981-ben el is fogadott a WHO Közgyűlése (World Health Assembley (WHA)).

A Kódex a WHA határozataként javaslati státuszt kapott, tehát:

• A tagállamokat a becsület kötelezi, hogy bevezessék a Kódexet, de bevezetése mikéntjében szabad kezet kapnak: tegyék, úgy, ahogy legjobb a saját társadalmuknak.
• Ha egy tagállam törvényekkel kívánja érvényre juttatni az egészségvédelmi szempontokat, akkor a Kódexet magát is törvénybe iktathatja, de ha náluk az államfő vagy az érintett minisztérium szokott kiadni rendeletet az ügyben, akkor választhatják ezt az utat is. Az a lényeg, hogy az intézkedés kötelező érvényű legyen.
• A Kódexet minimum követelményként fogadták el, és a tagállamoktól elvárják, hogy bevezessék alapvető irányelveit, és társadalmuk igényeihez képest biztosítsák kitételeinek megvalósulását. Tovább is szigoríthatják a Kódexet, ha úgy látják jónak a csecsemők és kisgyermekek egészségének és életben maradásának védelmében. Enyhíteni azonban nem enyhíthetnek rajta, és egy kitételét sem hagyhatják el.
• A Kódex a gyártókhoz és a forgalmazókhoz szól: azt mondja, hogy akkor is a Kódex szerint kell eljárniuk, ha erre már intézkedés nem kötelezi őket. Ha maga a tagállam figyelmen kívül is hagyja a Kódexet, és nem hoz sem törvényt, sem rendeletet a Kódex alapján, a cégeknek akkor is be kell tartaniuk. A Kódex felvázolásában részt vevő gyártók beleegyeztek ebben a kitételbe.