Meghívó

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját hagyományos „Séta a szoptatásért” című rendezvényünkre, amelyet a
La Leche Liga Magyarország Egyesület és A „Szoptatásért” Magyar Egyesület közösen rendez
2013. augusztus 3-án a Margit-szigeten.

Találkozó: 10 órakor a szökőkútnál, ahonnan közösen elsétálunk a Széchy Tamás Uszoda északi végénél lévő játszótérre, ahol minden adott egy kellemes, családi délelőtt eltöltésére.

Rendezvényünk programjai idén is a Szoptatás Világhetének aktuális témájához kapcsolódnak, így beszélünk majd a szoptató édesanyák környezetében élő támogató személyeknek, illetve az anyacsoportok-nak a fontosságáról, és készítünk egy „köszönetfalat”, ahová mindenki felírhatja annak a nevét, akinek szeretné megköszönni, hogy a szoptatásban segítette őt.

Ismét lesznek kiscsoportos beszélgetések, ahol szó esik – többek között – arról, hogy mit csinál az önkéntes szoptatási segítő, miért jó csoportvezetőnek lenni, hogyan válhat valaki LLL szoptatási tanácsadóvá; mi a családtagok szerepe a szoptató anyák támogatásában; kizárja-e egymást az igény szerinti szoptatás és a napirend; a várandós édesanyák pedig útravalót kapnak.

Rendezvényünkön kerül sor a Szoptatás Világhetéhez kapcsolódó pályázatunk eredményhirdetésére és a díjak átadására is.

Ezen felül Maminbaba bemutatóval is készülünk; berendezünk egy játszósarkot, ahol szoptatásbarát játékokkal és játszási lehetőségekkel ismerkedhetnek az érdeklődők; és arra is lesz lehetőség, hogy kérdéseiket feltegyék a jelenlévő szoptatási és babahordozási tanácsadóknak.
A nagyobbacska gyermekek számára szakképzett óvónő vezetésével gyermekfoglalkozást biztosítunk.

Szeretettel várunk minden várandós édesanyát, apró és nagy gyermeket, kis- és nagycsaládot, édesapát, nagymamát és nagypapát, rokont a 10 órától kb. 13 óráig tartó összejövetelünkre.

A szervezők