Mit adott nekem, védőnőnek a laktációs képzés?

Két gyermek összesen 32 hónap boldog szoptatása és 5 év körzeti védőnői gyakorlat, szívemhez különösen közel a várandós és szoptató édesanyák gondozása rádöbbentett, hogy milyen keveset tudok. Mennyivel hatékonyabban tudnék segíteni a hozzám fordulóknak, ha több tudás lenne a tarsolyomban?

Nagy álmom volt a szoptatási szaktanácsadó (IBCLC) cím megszerzése. Kezdetben a 40 órás tanfolyammal kacérkodtam gondolatban, de mikor megláttam a Védőnő újságban a Semmelweis Egyetem képzését, már nagyon tudtam, hogy ez a cél. Mivel angoltudásom nem túl alapos, a nemzetközi vizsgára való felkészülés elérhetetlennek tűnt korábban. Ez a képzés ennek áthidalásában is hatalmas segítséget jelentett.

Férjem rábeszélésére (a tudás a legjobb befektetés) és támogatásával (a képzés anyagi részében), a pótfelvételi határideje után beküldött jelentkezéssel sikeres felvételt nyertem.
Munkahelyemmel sikerült tanulmányi szerződést kötnöm. Anyagilag ugyan nem tudtak támogatni, de munkaidő kedvezményt kaptam a szorgalmi és a vizsgaidőszakra, így a képzési napok, a gyakorlat, a vizsgára készülés és a vizsganapok nem az évi rendes szabadságom terhére mentek.

Már a képzés alatt sikerélményeim voltak. Felismertem, és hatékonyan tudtam segíteni több mellgyulladásnál, járulékos mellszövet okozta duzzanatnál, nehezen beinduló tejtermelésnél, és még sorolhatnám. Magabiztosabban támogattam a szoptatásra felkészülő várandósokat, és a már megszült asszonyokat nemcsak a szoptatásban, hanem a várandósságukban, szülésre felkészülésükben, gyermeknevelési, gondozási kérdésekben, a velük való kommunikációban.

Folytatás A “Szoptatásért” Magyar Egyesület honlapján