Öt ok, amiért a „többemberes” babák máshogy alszanak
„Miért van az, hogy a „többemberes” (nagyigényű) babák mindenből többet igényelnek társaiknál, kivéve az alvást?” – kérdezte egyszer tőlem egy fáradt anyuka. Amíg meg nem született az első „nagyigényű” babánk, addig azt gondoltam, hogy ezek a gyerekek a nap végére kimerülnek és végül valóban több alvásra van szükségük; ha nekik nem is, a szüleiknek azonban bizonyosan. Egy fáradt apuka egyszer azt mondta: „Ha alvásról van szó, én igazán nagyigényű apa vagyok.” Lássuk, miért mások a többemberes babák alvási szokásai!
1. Eltérő temperamentum
A többemberes babák nappali és éjszakai nyugtalansága, nyughatatlansága mögött a személyiségükre jellemző feszült figyelem áll. Náluk a napközben tanúsított nagyfokú érzékenység alvási szokásaikban is tükröződik. Környezetük felé tanúsított állandó aktivitásuk és kíváncsiságuk éjszakai éberséget és ébrenlétet eredményez. Úgy tűnik, ezekben a babákban egész nap valami éber belső fény világít és ezt éjszakára sem könnyű leoltani.
A teljes cikk az LLL honlapján olvasható.