Szoptatásról kezdőknek és újrakezdőknek

A szoptatásra úgy készülhetünk fel a legjobban, ha már a várandósság alatt tájékozódunk, és minél több ismeretet felhalmozunk. Sokszor előfordul, hogy ellentétes információkat találunk ugyanarról a témáról. Összeállításunkban a leggyakoribb félreértésekre és hibákra is kitérünk. Tanácsaink segítségével elkerülhetik az első hetek buktatóit.

A várandósság ideje alatt legfőképpen olvasgatni és beszélgetni érdemes a szoptatásról. Az is rengeteget segít, ha megfigyeljük, milyen ponton térnek el egymástól az ajánlások. A puding próbája az evés: vessük össze, ki meddig szoptatja gyermekét, milyen problémái voltak, kinek az útmutatásait követte. Egyik olvasónk is ezt tette, amikor kikérdezte édesanyját, őt milyen rendszer szerint szoptatta ezelőtt huszonöt évvel. Akkoriban igen nagy hangsúlyt fektettek a fejésre, viszont meghatározott időközökben szoptattak, és már pár hetes korban megkezdték a gyümölcsök és főzelékfélék bevezetését. Éjszaka sem volt szabad mellre tenni a babát. Abban az időben összességében igen rövid ideig tartott a szoptatási időszak, a kizárólagos anyatejes táplálás pedig csupán néhány hétig. Elég kézenfekvő hát a következtetés, hogy a fejés önmagában nem garantálja a hosszú szoptatást, s a tejtermelődésnek nem tesz jót a hosszú éjszakai szünet, valamint az sem, ha csupán négy óránként tesszük mellre a babát.
Kérdezzük ki az ismerős kismamákat arról is, milyen tapasztalatokat szereztek a szülés után a gyermekágyas részlegen.

A cikk folytatása a La leche Liga honlapján olvasható.