Tag Archive for: A szoptató anya egészsége

Az anyatejnek is van mikrobiomja, ami védi az anyát és a csecsemőt!

A humán mikrobiom program az Amerikai Egészségügyi Intézet jelentős vállalkozása volt egy viszonylag egyszerű célkitűzéssel: meg akarták érteni, milyen baktérium telepek élnek az emberi test belsejében és felszínén – és milyen hatással lehetnek ezek a telepek az egészségünkre.

A több száz személy által adományozott minták közt a széklettől az orrváladékig minden előfordult. Azonban egy kulcsfontosságú mintát figyelmen kívül hagytak: az anyatejet. Úgy bizony – az anyatej mikrobiomját nem vizsgálták. Ebben nyilván szerepe volt a régóta fennálló tévhitnek, hogy az anyatej steril. Ugyan, miért vizsgálnánk valamit, ami steril?

De hamarosan kiderült, hogy az anyatej távol áll a sterilitástól. Egy csecsemő átlagosan napi 800 ml anyatejet fogyaszt, és ezzel együtt 100 milliárd és 10 billió közötti baktériumot is felvesz.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

5 szopis tanács, aminek pont az ellenkezője igaz!

Ha valaki elkezdené terjeszteni, hogy a Balatonban él a Loch-Ness-i szörny kistestvére, akkor azzal különösebb kárt nem okozna, legfeljebb még jobban fellendülne a környék turistaforgalma. Ha viszont kimondottan rossz tanácsokat fogadsz meg a szoptatással kapcsolatban, annak számos káros következménye lehet. Vegyük csak sorra azokat, amik leggyakrabban hangzanak el!

1. Ha elkezd terjedni az a makacs tévhit, hogy a szoptató nő nem ehet se káposztát, se babot, se narancsot, epret, egyéb gyümölcsöt meg végképp nem, sőt vigyáznia kell a hagymával, fokhagymával és még a tejjel is, annak néhány hónapon belül súlyos vitaminhiány lesz a következménye, hiszen egyoldalú táplálkozással nem lesz miből feltöltenie raktárait.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Milyen gyógyszert kaphat akut derékfájdalom esetén a szoptató kismama?

Gerincgyógyászati rendeléseinket gyakran keresik fel szoptatós kismamák akut derékfájdalom miatt. Melyik fájdalomcsillapítót adhatjuk a szenvedő anyukának, hogy a szoptatott csecsemő számára is teljesen biztonságos legyen?

A szülés során fokozott megterhelés éri a gerinc ágyéki, keresztcsonti és farokcsonti régióját, ami forrása lehet az akut derékfájdalomnak, a gerincsérvnek, a farokcsont és a keresztcsont stressztörésének is, akár mozgásképtelen állapotot is eredményezve. Ezekben az esetekben nagyon fontos tudni, melyik fájdalomcsillapító a legbiztonságosabb a baba számára. A kérdést dr. Kiss Eleonórának, a Péterfy Sándor utcai Kórház Neonatológiai- és Csecsemőosztály adjunktusának, az IBCLC, vagyis a Laktációs Szaktanácsadók Nemzetközi Szervezete Magyarországi Csoportja tagjának tettük fel.

Az információhiány és a túlzott óvatosság bajt is okozhat

A gyakorló orvos számára is sokszor okoz komoly fejtörést ez, és sajnos, a tanulmányai sem készítik fel a felelős döntésre.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Óvatosan a bromokriptinnel!

Az EMA Farmakovigilanciai Kockázatértékelő Bizottsága a laktáció befolyásolását szolgáló bromokriptin-kezelés szigorú korlátozását javasolja a szer ritka, de potenciálisan súlyos – több esetben halálos kimenetelű – kardiovaszkuláris, neurológiai és pszichiátriai mellékhatásai miatt.

Júliusi ülésén az Európai Gyógyszerügyi Hivatal (EMA) Farmakovigilanciai Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC, Pharmacovigilance Risk Assessment Committee) egyhangúlag foglalt állást a bromokriptin laktációhoz kapcsolódó alkalmazásának szigorú korlátozása mellett. A bizottság a jövőben csak a legindokoltabb esetekben engedélyezné a bromokriptin felírását a tejelválasztás megelőzésére vagy a laktáció leállítására – így a magzat vagy a megszületett gyermek elvesztése esetén vagy a HIV-fertőzött anyák kezelésére. Nyomatékosítják, hogy nem javasolt rutinszerűen alkalmazni a tejtermelés megindulásának kivédésére vagy megszüntetésére, sem a szülés utáni emlőfájdalom és -duzzanat enyhítésére – ilyen esetekben az emlők hűtése mellett, szükség esetén, a paracetamol-tartalmú fájdalomcsillapítók a választandó szerek.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

D-MER: amikor szoptatás közben úgy érzed, mintha a dementorok kiszívták volna az életörömöt belőled

Segítsünk az édesanyáknak megérteni a D-MER-t!

Mi is az a D-MER (diszfóriás tejleadó reflex)?

A D-MER egy nemrégiben felismert állapot, mely a szoptató édesanyákat érinti. Jellemzői lehetnek a hirtelen szorongás, illetve negatív érzések, érzelmek, melyek közvetlenül a tejleadás előtt jelentkeznek, és nem tartanak tovább néhány percnél. Ez a reakció megfigyelhető fejéskor, szoptatáskor, vagy spontán tejleadáskor is (amikor a tej megindul anélkül, hogy az anya éppen szoptatna vagy fejne). Több különböző szóval is jellemezhető az a lelkiállapot, melybe ilyenkor az érintett édesanyák kerülnek: ürességérzet a gyomorban, aggódás, szomorúság, rettegés, befelé fordulás, idegesség, szorongás, félelem, ingerültség, reménytelenség, összeszoruló gyomorszáj.

Mi okozza a D-MER-t?
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Márpedig a szoptatást abba kell hagyni!

Néhány napja felhívott egy édesanya, hogy elmesélje korántsem kellemes élményeit. Betegsége miatt járt orvosnál, felülvizsgálaton. Már nem első gyermekét szoptatja, évek óta tájékozódik, olvas, ha kell, szakszerű segítséget kér szoptatási tanácsadótól. Ennek is köszönhetően az orvos tanácsa nem tudta elbizonytalanítani, mégis felzaklatta, így érzéseit, felháborodását megosztotta velem.

Arra a kérésemre, hogy osszátok meg velem hasonló tapasztalataitokat, amikor valamilyen szakorvosi vizsgálaton a szoptatás felfüggesztését tanácsolták, több levelet is kaptam. Természetesen nekem is van erről élményem anyaként, illetve az elmúlt években szakemberként is kérték ki édesanyák a véleményemet, így kialakult erről egy képem. Ezt a képet erősítették, árnyalták még tovább a levelek. Mivel nem minden anya áll erősen, szakértő támogatókkal felvértezve, és magabiztosan egy ilyen helyzetben, úgy gondolom, hasznos lehet, ha összefoglalom, mire is lehet számítani.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

HIV és szoptatás

A csecsemő táplálására vonatkozó ajánlások az anya HIV-fertőzöttsége esetén még mindig változóban vannak. Néhány kutatási eredmény arra utal, hogy a HIV-vírus szoptatással átadható a csecsemőnek, nincs viszont olyan publikált tanulmány, amely azt bizonyítaná, hogy az anyatejben megtalálható vírus valójában fertőző-e; és ha fertőző, nem tudjuk, van-e belőle akkora mennyiség az anyatejben ahhoz, hogy megfertőzze a csecsemőt. A kutatások egyértelműen azt bizonyítják, hogy annak a veszélye, hogy egy fertőzött anya csecsemője HIV-vírussal fertőződjön meg sokkal nagyobb akkor, ha a csecsemőt egyidejűleg szoptatják és tápszeres pótlást kap, mintha vagy csak kizárólag szoptatnák, vagy csak kizárólag tápszert kapna. Mégis, egy iparosodott országban – mint az Egyesült Államok, Kanada vagy Új-Zéland – élő HIV-fertőzött anyának valószínűleg azt fogja javasolni az orvosa, hogy ne szoptassa gyermekét.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Megújulás szülés után

könyvborító

Megjelent W. Ungváry Renáta új könyve, a nagy sikerű
“A Kismama babakonyhája” folytatása!

Ha te is anya vagy, jól tudod, hogy megbízatásod nem néhány évre szól. Még sokáig erősnek, egészségesnek kell lenned, és persze az sem árt, ha a vonzerődből is megmarad valami. A hétköznapi taposómalomba könnyű beleszürkülni, miközben biztos hátteret, családot, kapcsolatot az tud építeni és megtartani, aki saját magára is időt és figyelmet szán. Ez a könyv éppen neked szól, mert segít, hogy akár szoptatás alatt is leadhasd fölös kilóidat úgy, hogy közben minden fontos tápanyagot megadsz a testednek, és finom ételeket eszel.

127 kipróbált recept színes fotókkal, csupa olyasmi, amit a családod is szeretni fog, no meg vásárlási, ételkészítési tanácsok, sport tippek!
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

A szülés utáni depresszió szoptatásbarát kezelése

Depresszió diagnosztizálása után gyakran javasolják a szoptató édesanyáknak, hogy válasszák el a babát. Vannak esetek, amikor ez lehet a legjobb megoldás, ám legtöbbször nincs rá szükség, mivel a depresszió szinte összes gyógymódja összeegyeztethető a szoptatással.

A szoptatás előnyei depresszió esetében

szülés utáni depresszió szoptatás 300×249 A szülés utáni depresszió szoptatásbarát kezeléseA szoptatás babára és anyára gyakorolt jótékony hatásairól már többször írtunk. Azokról az előnyökről azonban még nem esett szó, melyek kifejezetten a (szülés utáni) depresszió esetében jelentkeznek mind az anyánál, mind a babánál.

A szoptatás védi az anya mentális egészségét, csökkenti a stresszt és növeli a nyugalmat. Ezzel megelőzni is segíthet a depresszió kialakulását, mivel a stressz a depresszió egyik rizikófaktora, de kialakult depresszió esetében is jótékony hatása van.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Mi lesz a mellemmel?

áltoznak a divatok: hol a kicsi, fiús, hol a dúsan hullámzó hódít. És persze változik a mell is, ahogy éled az életed. Elmondjuk, mi történik vele, és mit tehetsz, ha elégedetlen vagy.

Szoptatási tanácsadóként nagyon sok anyával, sokféle formájú és állapotú mellel találkozom nap mint nap. Már réges-rég leszoktam arról, hogy magamban szépnek vagy csúnyának minősítsem, amit látok, mert minden mellben egészséges, élő alkotóelemünket látom, amely igazi csodákra képes, és megérdemli, hogy szeressük és elfogadjuk. Olyan, mintha külön élete volna: érzékeny jelzője mindennek, ami a testünkben és a lelkünkben történik, meghálálja a gyengéd bánásmódot, és akkor is állja a sarat, ha éppen nagyon fáj.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-