Bejegyzés

Rákellenes vegyületet találtak az anyatejben

Egy, az anyatejből származó anyag humán tesztjeiben svéd kutatók igazolták, hogy elpusztítja a hólyagrákos sejteket – közölte a PLoSOne elnevezésű nyílt hozzáférésű tudományos portál.

A HAMLET betűszóval jelzett rákellenes vegyület (human alpha-lactalbumin made lethal to tumor cells) az anyatejben található alfa-laktalbumin és egy zsírsav, az olajsav kölcsönhatásakor jön létre, általában a babák gyomrában lévő savas közegben. A vegyület a rákos sejtek programozott halálához vezet, miközben az egészséges sejtekre nincs hatása.

A cikk folytatása
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

A szoptatás jelentős megtakarítás – áll egy tanulmányban

Ha minden amerikai nő követné az orvosi ajánlást és hat hónapos koráig kizárólag szoptatná gyermekét, az USA egészségügyi kiadásai évente 13 milliárd dollárral csökkennének, és 911 haláleset lenne megelőzhető – a Pediatrics folyóirat új számában megjelent elemzés szerint.

A tanulmány szerzői összehasonlították 10 gyermekbetegség költségeit a jelenlegi szoptatási arányok mellett azzal, ha az amerikai nők 90%-a az ajánlásoknak megfelelően szoptatna. A költségekbe beszámították az orvosi ellátást, valamint a közvetett költségeket, úgymint a munkából kiesett időt.

A szoptatás hiányával összefüggésbe hozható halálesetek nagy részét a bölcsőhalál és a koraszülöttek esetében előforduló komplikációk tették ki.

Az amerikai nők kb. háromnegyede szoptat, de csak 32%-uk szoptat kizárólagosan három hónapon túl.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

A szoptató nők kisebb valószínűséggel lesznek cukorbetegek

NEW YORK (Reuters Health) – Azoknak a középkorú és idősebb nőknek, akik szoptatták gyermekeiket, kisebb lehet az esélyük a 2-es típusú cukorbetegségre, mint azoknak, akik nem szoptattak – áll egy új tanulmányban.

Ausztrál kutatók azt találták, hogy 53.000 45 év feletti nő esetében a cukorbetegség kialakulásának kockázata hasonlóan alakult a gyerekesek és a gyermektelenek körében. Viszont a gyerekes nők között minden szoptatással töltött év a cukorbetegség veszélyének 14%-os csökkenésével hozható összefüggésbe.

A Diabetes Care című folyóiratban publikált eredmények nem bizonyítják, hogy a szoptatás magában védelmet nyújt a 2-es típusú cukorbetegség ellen az élet folyamán.

Azonban egybecsengenek számos korábbi tanulmánnyal, amelyek a szoptatást szintén összefüggésbe hozták a cukorbetegség rizikójának csökkenésével, a tápszeres táplálással összehasonlítva- állítja Dr.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Némelyik gyakran használt antidepresszáns szoptatási nehézségeket okozhat

A Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism c. folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint azoknál az édesanyáknál, akik egy bizonyos típusú antidepresszáns gyógyszert szednek, a szülés után késhet a tejbelövellés, ezért nekik fokozott támogatásra van szükségük ahhoz, hogy szoptatni tudják gyermeküket.

A szoptatás jótékony hatással van mind a csecsemő, mind az anya egészségére, mivel az anyatej könnyen emészthető és ellenanyagokat tartalmaz, amik megvédik a csecsemőt a bakteriális és vírusos fertőzésekkel szemben. Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy a csecsemők kizárólag szopjanak életük első hat hónapjában. Ez az új tanulmány felveti, hogy bizonyos, gyakran használt antidepresszánsok késleltethetik az emlőmirigy szekretoros aktiválódását, ami abban nyilvánul meg, hogy később indul meg a bőséges tejtermelés.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

A szoptatással kapcsolatos kutatásról szóló félrevezető közlemények kárvallottjai az anyák és a csecsemők

Az Academy of Breastfeeding Medicine állásfoglalása

New Rochelle, NY, January 13, 2010 – A cikkek, amelyek azt adják hírül, hogy a „szoptatás közel sem olyan jótékony hatású, mint korábban gondolták” nélkülözik a tényeket.

A riporterek papagájként ismétlik a Norvég Tudományegyetem sajtóközleményét, amely így kezdődik: „Bűntudata van, amiért nem szoptatta a gyermekeit vagy nem elég ideig? Nyugodjon meg. Egy új kutatás úgy találta, hogy az anyatej nem is annyira fontos sem az anya, sem a gyermek egészsége szempontjából.”

A tanulmány valójában nem vizsgálta a szoptatás hatását az anya vagy a gyermek egészségére, se nem hasonlította össze a szoptatott gyermekeket a mesterségesen tápláltakkal.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Az UNICEF UK Bababarát Kezdeményezés előzetes válasza a dokozahexánsav és más zsírsavak intelligenciára gyakorolt hatásával kapcsolatos új kutatási eredményekről történt tájékoztatással kapcsolatban

A média több helyen is tudósított arról az új tanulmányról, ami azt állítja, hogy a dokozahexánsav és más omega-3 zsírsavak – amelyek az anyatejben természetesen előfordulnak és amelyeket esetenként a csecsemőtápszerekbe is beletesznek – nem teszik a gyerekeket intelligensebbekké.

A tanulmány során, amelyet a Southamptoni Egyetemen végeztek, a kutatók 241 gyermeket követtek nyomon születésüktől négyéves korukig abból a célból, hogy megvizsgálják az összefüggést a szoptatás ill. a dokozahexánsavval dúsított tápszer fogyasztása és az intelligenciateszteken nyújtott tejesítmény között. A közlemények szerint a kutatók úgy találták, hogy miután számításba vették az anya intelligenciájának és iskolai végzettségének befolyását, nem találtak kapcsolatot az elfogyasztott dokozahexánsav teljes becsült mennyisége éa a gyermek IQ-ja között.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Az UNICEF UK Bababarát Kezdeményezés állásfoglalása a hormonoknak a szoptatási képességre és a gyermek egészségére gyakorolt hatásáról készült tanulmánnyal kapcsolatban

Számos napilap tudósított a napokban arról a norvég tanulmányról, amely összefüggést talált a várandósság alatti magasabb férfihormon szint és a szoptatási képesség között. A szerzők eredményeikből azt a következtetést vonták le, hogy az anyák szoptatási képessége kizárólag a hormonszintektől függ. Állításuk szerint ugyanezek a hormonszintek a felelősek a szoptatott és a tápszerrel táplált gyermekek egészségi állapotának különbségéért is. Ennek a kis esetszámú kutatásnak az eredményei további vizsgálatot igényelnek. Mindamellett az eredmények nem magyarázzák a szoptatási arányok különböző országokban tapasztalt óriási eltéréseit, és azt, hogy egyes országokban az anyák 99%-a sikeresen szoptatja gyermekét. A szerzők állításai ellentmondásban vannak azzal az igen nagyszámú bizonyítékkal is, amely szerint a szoptatási arányok növelhetők egy sor olyan beavatkozással, ami a szoptató anyák támogatását javítja.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

A nem szoptató asszonyoknak nagyobb az esélyük a szív-érrendszeri betegségekre

Az Obstetrics & Gynecology c. folyóirat 2010 januári számában megjelenő tanulmány szerint azok az asszonyok, akik nem szoptatták gyermekeiket, nagyobb eséllyel betegednek meg szív-érrendszeri betegségekben, mint szoptató társaik.

A kutatók közel 300 – 45-58 év közötti – asszonyt vizsgáltak meg, akik egy amerikai, nemzeti szintű tanulmány résztvevői voltak, és legalább egy gyermeket szültek. Azt találták, hogy azoknak a nőknek, akik soha nem szoptattak, sokkal nagyobb az esélye arra, hogy az aortában, a szívkoszorúserekben vagy a nyaki verőerekben érelmeszesedés vagy plakk alakuljon ki. Idővel ezek a lerakódások megvastagodnak és gátolják a véráramlást, ami sztrókhoz vagy szívinfarktushoz vezethet.

A tanulmány a nem szoptató nők 32%-ánál talált szívkoszorúsér meszesedést, szemben a szoptatók 17%-ával.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

A szoptatott gyermekek okosabbak

Azok a középiskolások, akiket kicsi korukban szoptattak, jobban teljesíthetnek a tápszerrel táplált társaiknál, utal rá egy új tanulmány.

Sok tanulmány hozta összefüggésbe a szoptatást a magasabb gyermekkori IQ-val, de maradtak még kérdések azt illetően, hogy az előny a tejben rejlik-e. A szoptatást választó anyák általában jobban iskolázottak, magasabb az IQ-juk és általánosságban is sokkal ingerdúsabb környezetet biztosítanak gyermekeik számára. A tanulmány alapját egy olyan felmérés adta, melyben 191 középiskolás testvérpár vett részt, ahol az egyik gyereket szoptatták, a másik tápszert kapott. Az ilyen testvérpárok összehasonlításával ellenőrizhető néhány nehezen mérhető faktor, mint pl. a szülők intelligencia-hányadosa és a családi környezet, mely szerepet játszhat a szoptatás és az iskolai teljesítmény összefüggésében.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Őssejteket találtak az anyatejben

Az anyatej kulcsfontosságú a babák fejlődéséhez és egészségéhez, de hamarosan nélkülözhetetlen kutatási alap válhat belőle. Ausztrál kutatók kiderítették, hogy őssejtek vannak benne.

Összesen három sejttípust sikerült azonosítaniuk a perthi székhelyű nyugat-ausztráliai egyetem kutatóinak, ami egyedülálló, mert semelyik másik sejtcsoportosulásban nincs egy típusnál több.

A cikk folytatása
-> Olvasd el a teljes cikket. <-