UNICEF: A szoptatás több mint egymillió életet menthet meg évente
NEW YORK, 2004. július 30. – A Szoptatás Világhetének előestéjén a UNICEF úgy nyilatkozott, hogy azon nők számának növelésével, akik az első hat hónapban kizárólag szoptatják gyermeküket, legalább 1,3 millió csecsemő élete lenne megmenthető ebben az évben. A UNICEF erőteljesebb globális elkötelezettségre szólított fel a szoptatás védelme és elősegítése érdekében.
Minden évben több mint 10 millió gyermek hal meg nagyrészt megelőzhető okok – köztük hasmenés, tüdőgyulladás, kanyaró, malária – miatt. Ha minden babát kizárólagosan szoptatnának születésétől hathónapos koráig, körülbelül 3500 gyermek élete lenne megmenthető naponta – állítja a UNICEF.
“Egyszerűen szólva, ha egy gyermek meghal egy megelőzhető betegségben, az azért van, mert az anyák és a csecsemők nem kapják meg azt az alapvető támogatást, amire szükségük van” – mondja Carol Bellamy, a UNICEF vezérigazgatója. “A szoptatás – az anya és a csecsemő legtermészetesebb cselekedete – nincs jelentőségének megfelelően támogatva, pedig milliók egészséges fejlődéséhez ez a kulcs.”
Bellamy úgy nyilatkozott, hogy minden anyának, aki úgy dönt, hogy hat hónapig kizárólag szoptatja a gyermekét, joga van a támogatáshoz és szolgáltatásokhoz a kormánya, a közössége és a családja részéről.
Az anyatej tartalmazza mindazokat a tápanyagokat, ellenanyagokat, hormonokat, immun faktorokat és antioxidánsokat, amelyek a csecsemő gyarapodásához szükségesek az első hat hónapban. Ezen felül az anyatej védi a babákat a hasmenéstől és az akut légúti fertőzésektől, és serkenti az immunrendszerüket.
A teljes cikk a UNICEF oldalán olvasható.