A csecsemő éhségjelei, nyűgössége, mosolya vagy éppen sírása mind olyan jelzés, amely valamiféle választ vált ki a szülőkből, különösen az édesanyából.

Minél élénkebben reagál az anya ezekre a jelzésekre, azaz minél inkább megvalósul a válaszkész gondozás, annál harmonikusabb kapcsolat alakul ki az anya és a kisbaba között, és annál biztonságosabban fog kötődni a gyerek. A kötődés minősége a későbbiekben kihatással van a gyermek önbizalmára, empátiás készségére, arra, ahogy a konfliktusokat kezeli, sőt a későbbi párkapcsolatára is. Régóta tudjuk, hogy a szoptató anyák előnyben vannak ezen a területen. Egy újabb kutatás közelebb vihet a magyarázathoz.

A Gyermekpszichológia és -pszichiátria című folyóiratban nemrég megjelent új tanulmány eredménye sokak számára nem meglepő: a szoptatás segíti a biztonságos kötődést anya és gyereke között. A tanulmány újdonsága azonban, hogy magyarázattal is szolgál arra, mindez hogyan történik. A kutatók 17 anyát vizsgáltak, akik közül kilencen szoptattak, nyolcan pedig tápszerrel táplálták kisbabájukat. A szülés után 2-4 héttel funkcionális MR-vizsgálattal figyelték meg az agyműködésüket, miközben a saját kisbabájuk, illetve idegen újszülöttek sírásáról készült hangfelvételt hallgatták.

A cikk folytatása a babaszoba.hu oldalon olvasható