Tag Archive for: Segítőink

Támogatás – 1%

A “Szoptatásért” Magyar Egyesület, amelyet 1995-ben alapítottak, 2002 óta közhasznú szervezetként működik, és Magyarországon a La Leche Liga mellett a legnagyobb múltra, legszélesebb körű szoptatástámogatásra visszatekintő civil szervezet.

Tevékenységünk magja a szoptatással, laktációval, szoptatás segítésével kapcsolatos oktatás, információátadás egészségügyi szakembereknek és családoknak, szoptató nőknek. Európában elsőként a Semmelweis Egyetem szakmai partnereként laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzést tartunk immár harmadik éve, elősegítve ezzel, hogy egységes, tudományos alapokon és gyakorlati tapasztalatokon nyugvó képzést biztosítsunk az egészségügyi szakembereknek.

Egyesületünk működteti és frissíti a laktációval kapcsolatos egyetlen hazai adatbázist (www.szoptatasportal.hu), ahol a legfrissebb nemzetközi és hazai szakmai publikációk is nyomon követhetők.

Ha szeretné, hogy az édesanyák továbbra is, és egyre szélesebb körűen hozzátjuthassanak a boldog, sikeres szoptatást lehetővé tevő információkhoz és sokrétű segítséghez, kérjük, támogassa Egyesületünket adományaival vagy adója egy százalékával!
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Segítség a kórházi munkában

Frissen diplomázott védőnőként munkába állni egy olyan intézmény szülészetén, mely az elsők között szerezte meg a Bababarát Kórház címet, nagy kihívást jelentett. Éppen a kollégák hatalmas ismerete és mindennapos gyakorlata, amivel a nálunk megszült édesanyákat és gyermeküket támogatták, ösztökélt arra, hogy én is szélesítsem ismereteimet a szoptatás, az anyatejes táplálás területén.

Eközben találkoztam a Szoptatásért Magyar Egyesülettel és szereztem tudomást a Semmelweis Egyetemen induló képzésről, melyre sok támogatást, biztatást kapva jelentkeztem. Ezúton is köszönet érte mindenkinek!

A képzés nagyon jó hangulatban telt, közvetlen kapcsolatot sikerült kiépíteni mind a csoporttársakkal, mind oktatóinkkal. Hiszen mindegyikünket egy cél vezetett, hogy az anyatejes táplálást a lehetőségeinkhez képest, és néha még egy kicsit azon túl is, támogassuk.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Mit adott nekem, védőnőnek a laktációs képzés?

Két gyermek összesen 32 hónap boldog szoptatása és 5 év körzeti védőnői gyakorlat, szívemhez különösen közel a várandós és szoptató édesanyák gondozása rádöbbentett, hogy milyen keveset tudok. Mennyivel hatékonyabban tudnék segíteni a hozzám fordulóknak, ha több tudás lenne a tarsolyomban?

Nagy álmom volt a szoptatási szaktanácsadó (IBCLC) cím megszerzése. Kezdetben a 40 órás tanfolyammal kacérkodtam gondolatban, de mikor megláttam a Védőnő újságban a Semmelweis Egyetem képzését, már nagyon tudtam, hogy ez a cél. Mivel angoltudásom nem túl alapos, a nemzetközi vizsgára való felkészülés elérhetetlennek tűnt korábban. Ez a képzés ennek áthidalásában is hatalmas segítséget jelentett.

Férjem rábeszélésére (a tudás a legjobb befektetés) és támogatásával (a képzés anyagi részében), a pótfelvételi határideje után beküldött jelentkezéssel sikeres felvételt nyertem.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

“Ez az, amit én akarok!”

Két gyerek, a munka és a háztartás mellett nem igazán akartam komolyan tanulni. De amikor megtudtam, hogy a Semmelweis Egyetem Laktációs szaktanácsadói képzést indít, felcsillant a szemem: ”Ez az, amit én akarok!” Aztán elkezdtem higgadtan gondolkodni: tanulni, vizsgázni, egy évig havonta 2 napot az egyetemen tölteni nem kis feladat a számomra. Alaposan átgondoltuk, átbeszéltük a családban, és belevágtam: elmentem felvételizni!

Itt ért az első kellemes meglepetés: barátságos hangulatban kérdezgettek mindenféle dologról a leendő oktatóim, köztük a szoptatásról is! Ma már tudom, hogy mennyire fontos ez a rosta, hogy igazán elkötelezett hallgatókkal dolgozzanak!

Nagy izgalommal vártam az első képzési hétvégét. Több mint húszan voltunk a kezdéskor: különböző életkorban, különböző szakmákból (ami engem nagyon meglepett).
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Nemzetközi laktációs szaktanácsadói vizsgára felkészítő képzés a Semmelweis Egyetemen 2013 szeptemberétől

Augusztus 23-ig még lehet jelentkezni a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete és A “Szoptatásért” Magyar Egyesület által közösen meghirdetett képzésre. A képzés célja humán segítő foglalkozású alapdiplomával rendelkező szakemberek továbbképzése, szemléletének alakítása annak érdekében, hogy munkájukat a laktáció terén korszerű ismeretekkel gyarapodva magasabb szinten végezhessék.

A laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzésen oklevelet szerzett hallgatók képesítésük révén alkalmassá válnak eredeti szakmájuk magasabb szintű gyakorlására, továbbá a humán laktációval kapcsolatos speciális helyzetek és problémák szakszerű ellátására. A hallgatóknak megszerzett laktációs szaktanácsadói oklevelük birtokában lehetőségük nyílik laktációs szaktanácsadó szerepkör / feladatkör / munkakör betöltésére, konzultációs feladatokat láthatnak el alapdiplomájuknak megfelelő tevékenységi körükben, laktációval kapcsolatos problémák esetében.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Császár után

Egy éve dolgozom az egészségügyben. Egy év alatt annyit tanultam, mint azelőtt összesen. Többek között azt, milyen fontos néha csak ülni valahol, és nem csinálni semmit. Ilyen helyzet, amikor anya és baba először találkoznak.

Eddig bába és szülész ismerőseimtől hallottam arról, mekkora művészet valahol csak ott lenni, nem is szólni, szinte észrevétlenül belesimulni a környezetbe, csak annyira látszani, hogy az anya biztonságérzete meglegyen. Sokan erre képtelenek, úgy érzik, tenni kell valamit, különben miért is lennének ott. Vagy tenni kell valamit a fizetésükért/fizetségükért. Vagy azért, hogy bebizonyítsák: itt szükség van a szaktudásukra. Vagy azért, hogy végre történjen már valami. Pedig néha fontos, hogy úgy legyünk az anya mellett, mintha ott sem lennénk.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Anyatejes táplálás – riport Tóthné Hasilló Annamáriával

Milyen különös, hogy egy ilyen végtelenül természetes és magától értető dolgot, mint az anyatejes táplálás, propagálni kell. Az utóbbi két évtizedben egyre több helyen próbálják felhívni a figyelmet az anyatejes táplálás egészségvédő, pozitív testi-lelki hatásaira.

Az egrieknek, Eger környékieknek nagy szerencséjük van, mert itt helyben is működik nemzetközi laktációs szaktanácsadónő. Tóthné Hasilló Annamáriának hívják. Sokan évek óta ismerik és elismerik szülésznőként és szoptatási szaktanácsadóként végzett professzionális és nagy empátiával végzett munkáját. 2011-ben az Országos Bábaszövetség az ő számára adományozta az „ÉV BÁBÁJA” díjat, amit a szakma és az édesanyák szavazatai alapján ítélnek oda.

– Bár az anyatej jelentőségéről az egészségügyi szakemberek elismerően szólnak, a gyakorlatban még mindig sok a tennivaló.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Mi az a szoptatási ambulancia?

Új, hiánypótló szolgáltatásra hívjuk fel a figyelmet, amely ugyan eddig is létezett egy-két bababarát címmel rendelkező szülészeten, de arról, hogy elterjedt, ismert lehetőségről volna szó, fontossága ellenére még mindig nem beszélhetünk.

A női mell, különösen abban az időszakban, amikor tej is termelődik benne, amolyan senki földjének számít az egészségügyi ellátórendszeren belül. Kihez forduljon az édesanya például akkor, ha mellgyulladása van? És ha fájdalmas a szoptatás? És akkor, ha gyógyszert kell szednie? És ha éjszakánként nyolcszor-tízszer is szopni szeretne a tíz hónapos? Vagy ha egyszer csak nem akar szopni a hét hónapos? Vajon a kapott tanácsok elősegítik a kizárólagos, igény szerinti szoptatást hat hónapos korig, majd a szoptatás folytatását kétéves korig vagy azon túl, ahogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlja?
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Prevencióból jeles! – Megbízhatóan, naprakészen a szoptatásról

Mélyítse el tudását egy mindennapos, ugyanakkor nagyon is speciális területen, a laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzésen, a Semmelweis Egyetemen!

Gyermekorvosként, védőnőként vagy szülésznőként naponta tapasztalhatja, hogy nem csak üres szólam, hanem tény: nincs hatékonyabb, olcsóbb, átfogóbb hatású prevenció a szoptatásnál, amely az anya, a gyermek, a család és a társadalom számára is létfontosságú biológiai és lelki szempontból egyaránt. Sikerében azonban döntő jelentőségű az a támogatás, segítség, amit az édesanya olyankor kap, amikor elakad, nehézségekbe ütközik – manapság ez sajnos nem is olyan ritka. A nehézségek olykor épp a szülőszobán, a gyermekágyas osztályon kezdődnek. A szülésznő, a kórházi védőnő vagy a neonatológus, aki ebben az érzékeny, jelentős időszakban kerül kapcsolatba az édesanyákkal, biztos pont lehet az egymásnak sokszor ellentmondó, zárporozó tanácsok sűrűjében.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-

Szoptatástámogatás: együttműködés amerikai szakemberrel

Dr. Szűcs Kinga A laktációs tanácsadás, a szoptatás amerikai trendjeiről tartott előadást a NET-ben egy magyar származású amerikai gyermekgyógyász, egyetemi docens a múlt év végén, az ünnepek előtt.

Dr. Szücs Kinga, aki az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság Szoptatást Támogató Bizottságának és az Academy of Breastfeeding Medicine elnevezésű nemzetközi szervezetnek is vezetőségi tagja, az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) Mentálhigiéné Intézetének meghívására érkezett az egyetemre.

Előadásából megtudhattuk, hogy a jelenlegi legfrissebb átfogó amerikai népegészségügyi programnak (Healthy People 2020) is egyik kiemelt célja a szoptatási arányok növelése, többek között az, hogy 6 hónapos korban a csecsemők legalább 60 százaléka még kapjon anyatejet – tájékoztatatott Dr. Török Szabolcs, az EKK docense, a hazai laktációs szaktanácsadó-képzés elindítója.
-> Olvasd el a teljes cikket. <-